
Fotó: Kolozsvár Társaság
Életének 86. évében elhunyt a hétvégén Buchwald Péter Szilárd, a Kolozsvár Társaság elnöke, a kincses városbeli gyógyszerkémiai tudományos intézet kutatója.
2022. december 19., 11:422022. december 19., 11:42
Buchwald Péter az 1989-es eseményeket követően a Kolozs megyei Nemzeti Megmentési Front alelnöke, majd a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, RMDSZ-es szenátor, Kolozs megye alprefektusa volt. Buchwald Péter hamvait a Házsongárdi temetőben, egy későbbi időpontban helyezik örök nyugalomra.
A Kolozsvár Társaság elnöke, Szabó Zsolt, és ügyvezetője, Veress Enikő írt a szervezet örökös elnökéről nekrológot, amelyet eljuttattak szerkesztőségünkhöz.
„A Kolozsvár Társaság 20. születésnapját még együtt terveztük nem is olyan régen, s az utolsó ötéves tevékenység gyorsmérlegét elkészítve, kis házi kiállításunkon bemutatva kiderült, hogy a Társaság a világjárvány megszorításai ellenére, vagy tán éppen azért, a Kántor Lajos hirtelen halála miatt 2017 őszén beugró
S ha korábban inkább az irodalmi és a képzőművészeti élet változásaira figyeltünk elsősorban, az elnök érdeklődésének köszönhetően a világháló adta lehetőségeket is igénybe véve a sport, a természettudományok, az egyetemi oktatás, sőt a politikatörténet felé is nyitottunk. Noha egészségügyi gondjai miatt már két hónapja takarodót fújt, felhőtlenül tudott örvendeni az unitárius kollégiumban lezajlott könyvbemutatónak a diákok érdeklődését látva, amikor a rendszerváltás titkait boncolhatta Zolcer Jánossal, vagy nagy interjút készíthetett a sokszoros világbajnok Orosz-lányokkal.
Ekként próbáljuk megőrizni emlékét, folytatni azt a munkát, amit az alapítók szellemében sikeresen folytatott.”
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!