
Fotó: Kiss Judit
A száz éve elhunyt Ady Endre szellemi hagyatékát, életpályájának főbb állomásait villantja fel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Látva lássanak című vándorkiállítása, amely a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt vasárnap délután a Szentegyház utca 4. szám alatti kiállítótérben.
2019. augusztus 18., 21:522019. augusztus 18., 21:52
2019. augusztus 19., 17:102019. augusztus 19., 17:10
Az augusztus 29-ig naponta 10–17 óra között látogatható tárlat, amelynek anyagát Kárpát-medence-szerte bemutatják, fotók, versek, visszaemlékezések, levélrészletek segítségével mutatja be a költőóriást. A hepe-hupás vén Szilágy, a családi kötelékek, a nagyváradi évek, a költőnek a Nyugathoz fűződő viszonya, szerelmei, Páris, az embersűrűs gigászi vadon, Léda és Csinszka, a költő háborúellenessége a csucsai kastély és Ady halála, emlékezete is megjelenik a kiállítás pannóin.
– mondta a megnyitón Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Fotó: Kiss Judit
Rámutatott, a tárlaton találkozhat a látogató Ady életművének legfontosabb témáival, mint például a művészlét tudatos megélésével, a költői öntudat erős jelenlétével, Ady magyarságélményével, messianisztikus, látomásos költészetével, háborúellenességével.
„Ha valahová hívják a Petőfi Irodalmi Múzeumot, és mi úgy látjuk, hogy ezáltal többeknek tudjuk megmutatni a magyar irodalom kincseit, akkor megyünk. A tizedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napok jó kerete és terepe annak, hogy Adyról beszéljünk, illetve Kolozsvár, pontosabban Erdély megérdemli, hogy ha tehetjük, akkor ilyen formában is beszéljünk róla” – mondta a főigazgató.
Fotó: Kiss Judit
Kémenes Lóránt, a tárlatnak helyet adó Szent Mihály Egyházközség plébánosa, a Kolozs-dobokai Főesperesi Kerület főesperese felidézte Adynak a Kolozsvárhoz fűződő viszonyát, azt, hogy
A plébános idézett a költő Lédának írt kiábrándult, panaszos hangú leveleiből, amelyekben úgy emlegette a várost, hogy „kibírhatatlanul unalmas és ostoba”. „110 év elteltével szívesen látjuk itt Adyt, Isten hozta” – méltatta a tárlatot Kémenes Lóránt.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!