
Fotó: Boda Gergely
2007. május 16., 00:002007. május 16., 00:00
A balkáni népzene ugyanis nemcsak a Kusturica-filmekből ismerős errefelé, hiszen Bregovics és a Wedding and Funeral Orchestra esküvői és temetési énekei a román folklórral egyazon gyökerekből erednek. Ez a gazdag rézfúvós hagyomány ma is élő, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több romániai falusi cigányzenekar Bregovics által feldolgozott nótákkal is gazdagította repertoárját.
A már ismert Bregovics-slágerek mellett a turnén a jövő hónapban piacra kerülő új Bregovics-album dalait is hallhatta a közönség. A Karmen with a Happy End (Karmen happienddel) című operát többnyelvű librettóval együtt adják ki, különben a művet Bukarestben már bemutatták. A zenedarab nem jogdíjas – jelentette ki Bregovics tegnap Kolozsváron. Szerinte a Karmen ellentéte az igazi Carmen-operának, hiszen partikon, esküvőkön, bárhol elő lehet adni. „Ezt a művet nem szerződés ellenében, hanem baksisért kell játszani” – adott még használati utasítást művéhez a zeneszerző. Szerinte a mozitörténetben két igazán fontos vígjáték van: Chaplin A diktátora, valamint a tavaly nagy port kavart Borat, amelynek zenéjét Bregovics szerezte. A filmből azonban egyelőre elege van – vallotta meg Kolozsváron az 57 éves zeneszerző, aki Kusturica filmjei révén szerzett világhírnevet magának, és aki úgy érzi, eljött az idő, hogy csak azzal foglalkozzék, amihez igazán kedve van. „Nem vagyok showbusiness-sztár, nem kötelező, hogy koncertezzem, vagy hogy megjelenjek az MTV csatornán. Nem hiszem, hogy a rajongóim Madonnával akarnának versenyben látni” – tette hozzá.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.