2007. április 19., 00:002007. április 19., 00:00
A főszerepben Eperjes Károlyt, a további szerepekben Maia Morgensternt, Julie Dépardieu-t – Gérard Dépardieu lányát –, Gubás Gabit, Bánsági Ildikót, Kovács Lajost, Andorai Pétert és Harkányi Endrét láthatja a közönség. A francia–magyar–román koprodukcióban készült filmben a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának művészei is felbukkannak, az ugyancsak váradi statiszták között pedig sok ismerős arcot fedezhetnek majd fel a nézők.
A történet arról szól, hogy a fiatal, magyar származású francia orvos, Zoltán Frimont – az Orvosok Határok Nélkül szervezet munkatársa – orvosnő feleségének társaságában éppen egy romániai misszión vesz részt, amikor váratlanul összeomlik, és egy erdélyi elmegyógyintézetben találja magát. Rövid időn belül otthonossá válik számára a kórház, felfedezi a bolondok különleges világát, és ösztönösen úgy érzi, hogy odabent jobb, őszintébb világ veszi körül, mint azelőtt, a „normális” életben. Itt találkozik Homann Imrével, akinek alakját az intézetben ápolt Horváth Imre ihlette. A főhős elhatározza, hogy soha nem hagyja el a kórházat, egy súlyos múltbéli teher azonban annyira nyomasztja, hogy az már egyre elviselhetetlenebbé válik, ezért rövid időre visszatér Párizsba – mint kiderül, elhatározása még korai volt.
A Bolondok énekét számos fesztiválon mutatták be eddig, többek között Kairóban, Los Angelesben és Montrealban.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.