
Bodolai Balázs az Amerika című előadásban
Fotó: Biró István
A Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti tanácsa Bodolai Balázsnak ítélte oda a 2015/2016-os évad Bánffy Miklós-vándordíját az Amerika előadásban játszott szerepéért – közölte hétfőn az intézmény.
2017. november 06., 23:162017. november 06., 23:16
Bodolai Balázs Karl Rossmannt alakította a Franz Kafka regénye alapján készült, 2015 novemberében bemutatott előadásban.
„A kommunista rendszer országaiból huszonöt évvel ezelőtt, akárcsak Karl, nagy lelkesedéssel és várakozással léptük át a szabad világ kapuját, de hamarosan felismertük annak – vagyis az oly nagyon vágyott »Amerikának« – határait, útvesztőit és veszélyeit. Mára elkerülhetetlenné vált a kérdés, hogy az eltelt negyed évszázad alatt megélt kudarcainkat és csalódásainkat nem mi magunk okoztuk-e?” – mondta az előadásról a rendező.
A Bánffy Miklós-vándordíjat 1992-ben, a színház megalakulásának 200 éves évfordulóján alapította az intézmény művészeti tanácsa, a testület évente titkos szavazással dönt az előző évad legkiemelkedőbbnek ítélt művészi teljesítményéről. A díj átadására november 12-én, az Amerika előadást követően kerül sor.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!