Bocsárdi László
Fotó: Facebook/Bocsárdi László
A sepsiszentgyörgyi színház szinte bármelyik előadásán érződik, hogy a produkció nagyon sokat köszönhet a színészek művészi érettségének, ugyanakkor erős, nyitott a társulatunk – mondta Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója annak kapcsán, hogy a teátrum kapta a legjobb társulat díját a kisvárdai fesztiválon a hétvégén.
2018. július 02., 12:462018. július 02., 12:46
„Érett, erős, összekovácsolódott társulat a sepsiszentgyörgyi, és amint a seregszemle kiértékelőjén is hangsúlyozták, a színészek szerfölött könnyedén képesek beszélni a Chioggiai csetepaté nagyon bonyolult előadásnyelvét, teljes szabadságot lehetett észlelni a játékukban” – mondta el megkeresésünkre Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója annak kapcsán, hogy a teátrum kapta a legjobb társulatnak járó díjat a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján.
A hétvégén zárult jubileumi seregszemlén a szentgyörgyi színház a Sardar Tagirovsky rendezte, Chioggiai csetepaté című produkció bemutatásáért kapta az elismerést. A fesztiválon 24 anyaországi és határon túli magyar színtársulat huszonnyolc produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek, a zárógálát szombaton tartották.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a legjobb társulatnak járó díjat a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján a Chioggiai csetepaté című előadás bemutatásáért.
Bocsárdi László úgy fogalmazott,
„Szinte mindenik előadásunkon érződik, hogy a produkció nagyon sokat köszönhet a színészek művészi érettségének” – fogalmazott a színházigazgató. Hozzátette, a szilveszterkor bemutatott, Sardar Tagirovsky rendezte előadás is éretté vált, ez pedig kitűnt a kisvárdai fesztiválon is.
„Nagyon fontos, hogy szilveszteri előadásaink olyan produkciók, amelyek szakmailag fesztiválokon is megállnak a lábukon: nem kabarék, nem habkönnyű zenés műsorok, többek közt Caragiale- és Moliere-darabokat is láthatott már szilveszteri előadásként a közönség. Néhány éve ugyanis kiiktattuk az év végi kabaréelőadásokat,
Az évzáró előadás így továbbra is műsoron marad, fesztiválokon is meg tud jelenni, ha meghívják” – fogalmazott Bocsárdi. Kifejtette, ez a kezdeményezés a színházi értékek felé terelgeti a közönséget anélkül, hogy észrevenné. „Társulatunk erős, ezek az előadások szakmailag jól meg vannak csinálva, ugyanakkor a darabok alapanyaga miatt szórakoztatóak is – ily módon két legyet ütünk egy csapásra” – mondta Bocsárdi László.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!