Hirdetés

„Kettévágott” Hamlet-premierrel ünnepli jubileumát a Szigligeti Színház

A Hamlet több mint háromórás, ez meghaladja a jelenlegi szabályozások által jóváhagyott
időtartamot, így a produkciót két részben játsszák •  Fotó: Szigligeti Színház

A Hamlet több mint háromórás, ez meghaladja a jelenlegi szabályozások által jóváhagyott időtartamot, így a produkciót két részben játsszák

Fotó: Szigligeti Színház

William Shakespeare Hamlet című drámájának beltéri premierjével ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház, a tervek szerint pénteken 19 órától.

Kiss Judit

2020. október 13., 14:392020. október 13., 14:39

William Shakespeare Hamlet című drámájának beltéri premierjével ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház, a tervek szerint pénteken 19 órától. A társulat közölte, tekintettel arra, hogy az előadás több mint három órát tart, ez pedig meghaladja a jelenlegi szabályozások által jóváhagyott időtartamot, a produkciót két részben játsszák. Az első részt követően egyórás szünetet tartanak, ezalatt a közönségnek el kell hagynia a színház épületét.

A szervezők a hatvanéves vagy annál idősebb nézőit a szünet idején a Szigligeti Stúdióba várják, ahol választhatnak, hogy a fehér teremben Hajdu Géza, vagy a fekete teremben Dobos Imre színművészek színházi anekdotáit hallgatják meg.

Hirdetés

A szünet ideje alatt a színház közönségforgalmi, néző- és játékterét fertőtlenítik. A színház kéri nézőit, hogy ezek tudatában váltsanak jegyet a Hamlet című előadásra. Azok, akik már megvásárolták jegyeiket, de a fentiek fényében nem kívánnak részt venni az előadáson, jelezzék október 13-áig a színház jegypénztárában.

A Szigligeti Színház alapításának 120. évfordulóján a világ drámairodalmának egyik legtitokzatosabb és legismertebb művét Telihay Péter viszi színre, a nagyváradi teátrum, valamint a Gyulai Várszínház koprodukciójában.

Idézet
Lenni vagy nem lenni? – mindannyiunk kérdése ez. A színészek, alkotók és szándékunk szerint a nézők közös dilemmája. Shakespeare híres monológja mindannyiunkban visszhangzik, mert Hamlet mindenki számára megkerülhetetlen erkölcsi és szellemi gyújtópont. A dán királyfi tükröt tart elénk: benne kiszolgáltatottságunkra, gyarlóságainkra, léhaságainkra és árulásainkra ismerhetünk. Van-e kiút önimádó valóságunk elveszejtő labirintusából?”

– olvasható az előadás ajánlójában.

A Revizor kritikai portálon Jászay Tamás méltatta az előadást, köztük a címszerepet játszó Sebestyén Hunor alakítását is. „Fekete zakóban, edzőcipőben, sötét napszemüveg mögé bújva jelenik meg először a dán herceg – vajon melyik Hamletet látjuk majd? Az önmarcangolót, a mélabúsat, az ön- és/vagy közveszélyest, az oknyomozót, netán a cselekvésképtelen, mégis a világot újrarendezni akaró manipulátort? Sebestyén Hunor komplex, nagy alakításában az a legszebb, ahogy kibontakozik és nagyra nő Hamletje. Libikókajáték folyik a színpadon: Hamlet abból merít egyre több erőt, ahogy környezete lassan káoszba és anarchiába hull. Ez a szorongó, belső tűz hevítette fiú jelenetről jelenetre határozottabb lesz, elkezd gondolkodni, tervezni, hogy aztán igazán vakmerő, sőt akár ellenszenves is merjen lenni” – írta a színikritikus.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés