Hirdetés

Besúgott barátokról és csigákról

Magyar és román alkotást egyaránt díjaztak a 28. alkalommal megszervezett Varsói Filmfesztiválon: Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című rendezése győzött a rangos seregszemle elsőfilmes versenyében, Tudor Giurgiu Emberekről és csigákról (Despre oameni şi melci) című alkotása pedig 17 másik alkotással versenyezve a nagyjátékfilmek szekciójában a zsűri különdíját kapta meg, felkeltve többek között a lengyel filmterjesztők érdeklődését.

Hírösszefoglaló

2012. október 23., 08:302012. október 23., 08:30

A sikeres varsói szereplésnek köszönhetően a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatójaként is ismert Giurgiu filmje meghívást kapott a 2013. június 20–júlis 1. között megrendezésre kerülő Edinburghi Nemzetközi Filmfesztiválra, a világ legrégebbi filmes seregszemléjére, de Spanyolországban, az október 27-ig még zajló Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatják.

A lengyel fővárosban vasárnap zárult tíznapos nemzetközi filmszemlén több mint 200 filmet vetítettek a világ közel 50 országából. Az elsőfilmes versenyben 15 pályakezdő között indult a magyar alkotó, aki rendezői vizsgafilmjével személyesen mutatkozott be Varsóban. A nemzetközi közönség előtt júliusban Karlovy Varyban debütált film főszerepeit Cserhalmi György és Derzsi János alakítja.

A filmproducerek nemzetközi egyesülete három éve a tizennégy legrangosabb nemzetközi seregszemle között tartja számon a varsói fesztivált, amelynek fődíját ezúttal Frederic Fontayne rendező Tango Libre című alkotása nyerte. A belga film egy börtönben játszódik, ahol a hősnő férjét és szeretőjét látogatja. A találkozások azt a börtönőrt is érdeklik, aki a nőt egy tánciskolában ismerte meg.

A legjobb rendezésért Andrzej Jakimowskit díjazták Imagine című filmjéért, amelynek hőse, a vak Ian a térben való tájékozódásra tanítja a látássérültek klinikájának pácienseit. A dokumentumfilmek versenyét – amelyben Matusik Szilárd Vakondok 2 című alkotása is ringbe szállt – a lengyel Michał Marczak Fuck for Forest produkciója nyerte.

A rendezőt a lengyel média szerint meglepte a kitüntetés, mivel a szakmai kritika egy része bírálta, hogy „idiótákkal foglalkozik”. A film ugyanis a címben szereplő szervezetet mutatja be, amely saját készítésű pornófilmekkel keres pénzt ökoprojektek finanszírozására. A fesztivál versenyprogramjának zsűrijében magyar részről Berger József producer vett részt. A különprogramban Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és uraim című montázsfilmje mellett a tizenegy magyar rendező rövidfilmjét egybefűző, Magyarország 2011 című szkeccsfilmet tűzték műsorra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés