Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi Bernády Ház tetőtéri kiállítóterme ad otthont a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által tizennegyedik alkalommal megszervezett tárlatnak, amely Ausztráliában, Amerikában, Európa számos országában élő magyar fotográfusok munkáit vonultatja fel.
2015. április 19., 16:372015. április 19., 16:37
Első alkalommal történt, hogy a beküldött több mint 1500 fotót három helyszínen három zsűri értékelte, majd döntötte el, hogy melyek vegyenek részt a kiállításon – mondta Kovács László Attila, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének erdélyi alelnöke. Hozzátette, idén a hagyományőrzés a kedvenc téma, a fotósok leginkább az erdélyi szokásokat, hagyományokat kapták lencsevégre.
Ily módon a fényképészek „újból felfedezik” Erdélyt, sokan jönnek a határokon túlról, hogy mezőségi, székelyföldi falvakat látogassanak meg. Ismerkednek az ott élőkkel, figyelik szokásaikat, részt vesznek hagyományőrző eseményeiken, és megörökítik ezeket. Az elmúlt esztendőben először adott át a világszövetség életműdíjat – mondta el az alelnök, akinek javaslatára első alkalommal Moldován Mihály szecselevárosi fotóművészt ismerték el a díjjal, illetve poszt mortem a csíkszeredai Nagy Zoltán életművét.
Idén Bálint Zsigmond és a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub javaslatára a szintén vásárhelyi Haragos Zoltán vehette át a díjat. „Mindig csodáltam Zoli bácsi munkásságát, akit az erdélyi fotóművészet egyik meghatározó személyiségének tartok” – fogalmazott Kovács László Attila, aki sepsiszentgyörgyi fotóművészként Padlás című, fekete-fehér, Backamadarason készült alkotásával vett részt a csütörtökön megnyílt tárlaton.
A kiállításon tematikai és technikai szempontból is változatos a felhozatal, színes és fekete-fehér fényképek, szociofotók láthatóak falusi portákról, tájképek, nagyvárosi építményekről készített képek, csendéletek, gondolatébresztő kompozíciók. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2001-ben jött létre azzal a céllal, hogy összefogja a világ különböző helyein élő, magyar kultúrájú fotóművészek munkásságát, lehetőséget adjon a találkozásra, a közös rendezvényeken való részvételre.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!