
Fotó: Boda Gergely
Ezen rágódott a vasárnap éjfél után a turbinaárok két partján csendben hazafelé lépkedő rajongók egy része. Az a rajongótábor, amely azzal a reménnyel sereglett be – a gondosan elővételben megvásárolt jegyével – szinte „kutyástúl-macskástúl” a vasárnap esti Félsziget-csúcsra, hogy három évtizedes várakozás után a hetvenes-nyolcvanas évekből ismert kedvenceit fogja végre élőben, erdélyi színpadon látni, hallani. Vérpezsdítő, fülbemászó zenéjükre pedig óriásit fog bulizni.
Zokszó nem volt sem a technikára, sem Presserék énekhangjára, és a hosszú szólók tarkította koncerten végül jelentős szerep jutott a nézőknek is. Az LGT-sek és az őket erősítő több mint húszfős zenészcsapat először a nagyérdeművel énekeltette el a Miénk itt a teret, majd zárszóként, a második visszatapsolás után, a Neked írom a dalt. Ekkor a színpadról a lábát lelógató Presser és társa, Somló Tamás csak vezényelte az utóbbi által „marosvásárhelyi asszonykórusnak” nevezett tömeget.
Az LGT után beharangozott a Hiperkarma koncertjét a szervezők, technikai okokra hivatkozva elhalasztották. Jól jártak viszont azok a dübörögni vágyók, akik már kora este kijöttek a nagyszínpad elé, ahol az Ossian adott fergeteges koncertet. Éjfél után a Maros-parton felállított színpadon a Zdob şi Zdubra, majd a Colorstarra, a Zakuska-sátorban a De la Funkra, a Kiss Arénában a soros lemezlovasok műsorára lehetett aktívan levezetni az ötödik Félsziget fáradalmait.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.