Hirdetés

Bartis Attila megrendezi a Rendezést

Új, rendhagyó bemutató előtt áll a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az új produkció rendezője Bartis Attila, a marosvásárhelyi származású, Budapesten élő író, aki a darab szerzője is egyben.

Antal Erika

2016. január 29., 15:202016. január 29., 15:20

„A darab szövege még száz év múlva is akutális lesz, hiszen diktatúráról szól, ami korábban is volt, és valószínűleg ezután is lesz még. Az 1989-es rendszerváltás idején, illetve közvetlenül utána játszódó történetnek óhatatlanul van némi személyes jellege is, bár nem önéletrajzi történetről van szó” – jelentette ki a szerző-rendező a bemutató beharangozóján, csütörtökön. Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője szerint abban a pillanatban, amikor a darab főszereplője megszólal a színpadon, a nézők többsége azonnal Bartis Attilára fog gondolni.

Arról, hogy mit jelent egy szerző számára saját művét megrendezni, Bartis Attila elmondta, amikor korábban a Nyugalom című darabját vitte színpadra a vásárhelyi társulat Radu Afrim rendezésében, tett egy olyan megjegyzést, hogy ő is szeretné egyszer kipróbálni a „színházcsinálást”. Ezt meghallotta Keresztes, aki felkérte Bartist, hogy vegyen részt egy műhelygyakorlaton. Ezt az író azzal utasította el, hogy nem egy improvizatív alkat, ám egy megírt darabot szívesen megrendezne. A Rendezés című színpadi mű már megvolt, a budapesti Vígszínház felkérésére írta korábban, de ott végül nem mutatták be. Így a szombati marosvásárhelyi bemutató kettős premier lesz.

A produkcióban fellép P. Béres Ildikó, aki Beregszászról érkezett, ahol 22 évig volt a társulat tagja, és ez az első szerepe, amelyet „idegenben” játszik. Ezzel is magyarázta azt, hogy tele volt kérdőjelekkel, mielőtt nekifogott volna a szerep kidolgozásának, de ahogy fogalmazott: „nyitottnak kell lenni és bízni a rendezőben, és akkor jól sikerül minden”.

Bartis Attila még serdülőként telepedett ki Magyarországra, de gyakran visszatér szülővárosába, Marosvásárhelyre. Olyan köztes alkatnak tartja magát, aki közel áll a színházhoz, legalábbis közelebb, mint egy átlagember, de mégsincs sok köze hozzá, hiszen nem rendező, nem színész, és nem is rutinos színházi szerző. „Civilként” kissé attól is tartott, hogy nem fogadják be, kívülállónak tartják majd, de hamar bebizonyosodott, nem így van, nem érezte senki részéről, hogy fal lenne közte és a színház között.

A Rendezés című produkcióban fellép Korpos András, P. Béres Ildikó, Kádár Noémi, Kiss Bora, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Csíki Szabolcs és Varga Balázs. A díszlet- és jelmeztervező Márton Erika. A produkciót szombaton 19.30-tól mutatják be, de vasárnap 17 órától is látható lesz a teátrum kistermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés