
Fotó: Facebook/Bartis Attila
Bartis Attila marosvásárhelyi születésű író, fotográfus, drámaíró, A séta, A nyugalom, A vége című regények szerzője lesz a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége péntek este 6 órától az Illyés Gyula-könyvesboltban (Teleki utca) Nagyváradon.
2018. február 20., 08:592018. február 20., 08:59
Bartis Attila 1968-ban született Vásárhelyen, 1984 óta él Budapesten. Az utóbbi időben félévente az indonéziai Jáwa szigetére utazik. Regényeit számos nyelvre lefordították. Magyar író műve még soha nem került németországi sikerlista élére, Bartis Attila A vége című regénye, amely egy fotográfus életének története, hónapokon át vezette az egyik legjelentősebb német sikerlistát.
„Ebben az ügyben a fotográfia mint eszköz, másodlagos. Maga az emberábrázolás az, ami problematikus. Mindig is az volt, és annak ellenére, hogy ma már valószínűleg sokan több képet készítenek egy nap, mint ahány szót leírnak, ma is problematikus.
– nyilatkozta egy interjúban.
Bartis Attila kötetei közül A nyugalom, A vége, és a Kemény Istvánnal közösen írt beszélgetőkönyv, az Amiről kedvezményesen megvásárolható a nagyváradi eseményen.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!