Hirdetés

Bartha tudta nélkül elárverezték az Időspirált Londonban

Árverésen értékesítették Londonban 2014 nyarán Bartha Ernő képzőművész egyik szénaszobrát, amely a 2012-es londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára érkezett a brit fővárosba. Az adásvételről a művész az után értesült, hogy egy száznapos gyalogos zarándokút végén eljutott a Kolozsvár melletti Magyarfenesről Londonba.

MTI

2015. október 29., 12:422015. október 29., 12:42

2015. október 29., 12:492015. október 29., 12:49

A művész a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el 2012-ben a brit fővárosba. A monumentális méretű alkotások a művész tulajdonában vannak, ezeket csupán másfél évre bocsátotta a kulturális intézet rendelkezésére.

Román Kulturális Intézet: nincs közünk az árveréshez

Cáfolta lapunknak a Román Kulturális Intézet (ICR) alelnöke, Nagy Mihály Zoltán, hogy intézményüknek bármi köze lett volna ahhoz, hogy Bartha Ernő kolozsvári szobrász Időspirál című alkotását 2014 augusztusában egy árverésen próbálták meg értékesíteni Londonban.

Az Időspirál című munkáját – amelyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardensben állították fel, de a parkot 2012-ben – még az olimpia előtt – bezárták.

A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban állították ki. Az alkotó nevének és a munkák címének feltüntetéséről csak az után gondoskodott a Román Kulturális Intézet, hogy a művész gyalog indult el Londonba művei sorsát rendezni.

Bartha Ernőt szerdán fogadták a londoni Román Kulturális Intézetben. Itt tudta meg, hogy az intézet csupán szóbeli megállapodás alapján adta át az Időspirált a Pleasure Gardenst működtető társaságnak. A társaság csődje után elárverezték a parkban található értékeket. Csupán annyit sikerült megtudnia, hogy a mű magánkézbe került. A művész az MTI-nek elmondta, jogászokkal tanácskozik a további lépésekről. Hozzátette, a kulturális intézetben segítséget ígértek az ügy rendezéséhez.

Bartha Ernő július 18-án indult el magyarfenesi birtokáról, hogy több mint 2000 kilométert gyalogoljon a művészetért, a szabadságért és az igazságért, és Londonba érve rendezze térplasztikái sorsát. Vele gyalogolt Bács Ildikó vizuális művész, aki filmet készít a száznapos zarándoklatról.

A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította őket – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés