A református templomban megnyílt tárlaton elevenedett fel Brukenthal báró 1786-ban befejezett palotája és az egy évvel korábban felszentelt református templom története. Érdekes volt követni a két, stílusában hasonló építészeti remekmű fejlődését a különböző történelmi korokban. Elena Popescu helyi művészettörténész szerint valószínű, hogy a két épület stílusjegyeinek a kialakításán ugyanazok a bécsi mesterek dolgoztak. A szebeni református templom építése az erősödő magyar közösség kérésére 1783-ban, báró Bánffy Farkas kormánytanácsos indítványozására kezdődött.
Szintén különleges élmény volt a zene révén becsöppenni a 18. századi Erdélybe. A pénteki „bevezetőben” Bach, Händel és Loeillet műveiből komponált barokk zeneestet a svájci Chanterelle kamarakórus nyújtotta. A református templomban, illetve a Thalia kistermében szombaton és vasárnap az Olajág ifjúsági énekkar, a Hozsánna énekkar, valamint a kolozsvári Transilvania együttes barokk zeneművek előadásával szórakoztatták a közönséget. Az ünnepélyen részt vevő Korodi Attila környezetvédelmi miniszter elismeréssel méltatta a helyi magyar közösséget, amely mindent megtesz kulturális értékeinek ápolásáért és népszerűsítéséért. A Nagyszeben 2007 – Európa kulturális fővárosa égisze alatt zajló Barokk momentum október 20-án folytatódik, amikor a templom és a Brukenthal Múzeum stílusjegyeit összehasonlító kiállítás nyílik.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.