2010. március 03., 10:022010. március 03., 10:02
A projekt keretében 18 barokk koncertet tartanak egy év leforgása alatt mindhárom országban. A sorozat egy világi és egy egyházi zenei ciklusból áll. Az egyéves barokk koncertsorozat célja az is, hogy elősegítse az olaszországi, szlovéniai és romániai régizene-előadóművészek közötti együttműködést.
A projekt részeként vonóshangszer-készítő mesterkurzust is szerveznek, amelynek résztvevői a híres cremonai hangszerkészítők hagyományaival ismerkedhetnek meg. A projekt kezdeményezője és főszervezője a trieszti Panta Rhei Kulturális Egyesület, partnerként vesznek részt a Novo Mestó-i Friderik Irenej Baraga Kulturális Intézmény és a kolozsvári Flauto Dolce Együttes.
A fesztivál vendégei a trieszti Nova Academia együttes, a Novo Mestó-i Milko Bizjak orgonaművész és zenész társai a Jurij Slatkonja Konzervatóriumból, valamint a kolozsvári Flauto Dolce Együttes és meghívottja, Mihaela Maxim szoprán énekesnő. A kolozsvári fesztivál sztárvendége az olasz együttessel mindvégig közreműködő Angelo Manzotti világhírű férfiszoprán énekes. Minden résztvevő együttes – amint azt a projekt címe is érzékelteti – saját országának régi zenéjéből is ízelítőt ad.
Angelo Manzotti férfiszoprán egész életét annak szentelte, hogy újra felfedezze a kasztráltak repertoárját, Monteverdi L’incoronazione di Poppea operájától Rossini Palmirájáig, különös tekintettel a tizennyolcadik századi zeneszerzőkre, mint Vivaldi, Pergolesi, Händel, Scarlatti, Hasse vagy Mozart.
Hangját egy hosszú ideig tartó fizikai képzéssel tökéletesítette, így meg tudja szólaltatni a női szopránra jellemző teljes hangterjedelmet. A fesztivál keretében 9-én 19.30-tól a kolozsvári Szabók bástyájában játszik a kolozsvári Flauto Dolce Együttes, 10-én 19 órától a Szent Mihály-templomban a szlovén meghívottak koncerteznek, 11-én 19 órától a Bánffy-palotában pedig az olasz vendégeké a főszerep.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.