Hirdetés

Barokk ballada,népmese táncban

Az Orza Cãlin koreográfus rendezte Barokk ballada című előadás lesz az évad első bemutatója az Udvarhely Néptáncműhelyben november 23-án. Az évadot ugyanis a tavalyi év sikerelőadásával, a Zeng a lélek című táncjátékkal nyitották meg szeptember végén, amikor, rendhagyó-újító módon, díjakat is osztottak. Nemcsak a legjobb támogatónak, a legjobb közönségszervezőnek osztottak díjat, hanem a színpadi alakításért és zeneszerzésért is. A táncosokat a szakmai és a közönségszavazatok alapján külön-külön értékelték. A társulat még két műsort állít színpadra ebben az évadban: a gyerekeknek szánt Hüvelyk Matyit Ivácson László rendezi, ezt márciusban tervezik bemutatni, az Antal József összeállította folklórműsort pedig májusban.

2006. október 04., 00:002006. október 04., 00:00

„Táncosaink, zenekarunk és koreográfusunk sincs ahhoz, hogy háromnál több bemutatót tervezhessünk az idei évadra” – mondta Miklós Levente, a társulat igazgatója, hozzáfűzve, hogy a táncegyüttesek költségvetése általában kisebb, mint a színházaké. Az udvarhelyi, a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi közönségnek sem lesz oka panaszra: a három város táncegyüttese ugyanis cserebérletes megállapodást kötött egymással, tehát többször is látható lesz mindhárom városban valamennyi előadás. A Hüvelyk Matyin kívül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadására, a Csudatarisznyára és a Háromszék Táncegyüttes A helység kalapácsa című előadására is várják majd a gyerekeket, akiknek külön gyerek- és külön diákbérletet is kínálnak Székelyudvarhelyen. Természetesen a felnőtteknek szóló előadásokat is bemutatják: a szentgyörgyiek az Ördögszekeret és a Sorsfordulót, a csíkiak a Pakulárnótát hozzák el Udvarhelyre. „Hozzáférhetőbb áron, és többször lesz lehetősége a közönségnek megnézni a darabokat, mintha csak egy-egy vendégelőadásra hívnánk meg a együtteseket. Így egy hónapban legalább egyszer biztosan számíthatnak táncelőadásra is az udvarhelyiek” – mondta el Miklós Levente.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés