Az újvidéki társulatBrian Friel Pogánytáncát hozza el a Bánságba,László Sándor rendezésében, azelőadást március 1-jén 19 órátóltekintheti meg a közönség. Friel, az egyiklegismertebb kortárs ír drámaíróéletrajzi ihletésű művében sajáttapasztalataiból merítve beszél a szeretetről,az egymásrautaltságról s arról a nyáriünnepről és táncról, amellyel egy korszakzárul le a szereplők életében.
A Szabadkai Népszínházmárcius 3-án 19 órátólMezei–Pálfi–Szőke–Brestyánszky Záróracímű nagy sikerű zenés produkciójávallép fel a Csiky Gergely Színház deszkáin.Az előadás tavaly a kisvárdai Határon TúliMagyar Színházak Fesztiválján elnyerte azIllyés Közalapítvány díját,az egri Stúdiószínházak Fesztiváljárólpedig a rendezvény Alkotói KözösségiDíjával tért haza. A Mezei Zoltán általrendezett Záróra öt zenész utolsóközös estéjét mutatja be, amelyet egy füstösamerikai bárban töltenek: barátságokat,szerelmeket, bosszúállásokat idéznek fel.Az egymásba fonódó történeteketzongorán, bőgőn, klarinéton és gitáronelőadott melódiák fűszerezik.
A Szegedi Nemzeti Színháztársulata Szigligeti Ede Liliomfi című darabjátmutatja be a minifesztiválon Megyeri Zoltánrendezésében. A március 4-én 19 órátólkezdődő előadásnak a temesvári román színházad otthont. A szerző – aki maga is színész volt,ezért az apja megtiltotta a család nevénekhasználatát – ifjú éveinek egyikepizódját örökítette meg a komédiában.Szigligeti több mint száz színjátékaközül a vándorszínészi életetvidám humorral ábrázoló Liliomfi alegnépszerűbb, a színházak ma is gyakranműsorra tűzik.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.