Hirdetés

Bánk bán öt debüttel

Ismét műsorára tűzi a Bánk bánt a kolozsvári magyar opera abból az alkalomból, hogy Daróczi Tamás tenor 30 éve lépett színpadra. Az előadás ugyanakkor „fiatalos”, hiszen sok ifjú művészt vonultat fel.

Krónika

2010. február 17., 09:292010. február 17., 09:29

Nem kevesebb, mint öt debütöt láthat Erkel Ferenc Bánk bán című háromfelvonásos operájában csütörtök este a kolozsvári közönség. A darabot abból az alkalomból viszi újra színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Opera, hogy Daróczi Tamás tenorista 30 éve lépett a világot jelentő deszkákra. „Nagy kaland volt, nagyon izgultam a bemutatkozásom előtt, de ez az érzés azóta sem sokat változott. A repertoárom kétségkívül gazdagabb, mint harminc évvel ezelőtt, de éppen úgy izgulok” – mondta a Krónika kérdésére a tegnapi főpróba után az 1988-ban Magyarországra telepedett és azóta világszerte számtalan szerepet eljátszó művész. Elmondása szerint sok szerepben játszott már, rengeteg élményben része volt, de a legnagyobb élmény számára itthon, Kolozsváron játszani a Bánk bánt. Daróczi Tamás csütörtök este ezt a szerepét játszhatja el újra.

A csütörtökön fél hétkor kezdődő előadásán először játszik II. Endre magyar király szerepében Fülöp Márton, Gertrudis szerepében Veress Orsolya, Tiborc szerepében Sándor Árpád és Sólom mester szerepében Rigmányi István. Ugyanakkor a darabot először vezényli Kulcsár Szabolcs, az opera karigazgatója. A további szerepekben Melindát Vígh Ibolya, Ottót Pataki Adorján, Petur bánt Naphegyi Béla, Biberachot Szilágyi János, Bánk és Melinda gyermekét pedig Benkő Boróka alakítja.

Dehel Gábor rendező asszisztense Gombár Annamária, aki lapunk érdeklődésére keddi főpróbát követően azt mondta: sok fiatal szereplővel kissé megújult darabot láthat a közönség. „Nem szabad elfelejteni, hogy amikor az 1980-as években a Bánk bánt a kolozsvári társulat színre vitte, más volt a politikai háttér. Akkor büszkék voltunk arra, hogy Hazám, hazám elhangozhatott, most újra büszkék kezdünk lenni arra – és ha tévedek, ne ítéljenek el –, hogy a Bánk bán nekünk erdélyieknek érték. Minden opera szép, a zene szép, a zeneirodalom szép, de a Bánk bán olyan gyöngyszem, amit meg kell becsülni, mert a miénk” – fogalmazott Gombár Annamária.

Hozzátette: a színpadra vitt dráma óta sok minden változott, de az emberek ugyanolyanok: vannak jók, és vannak rosszak, és mindig vágynak arra, hogy legyen valami, ami szép és ami megérinti őket. „A magyar zászló is fontos nekünk, főleg, amikor tiltják. Most talán az a tilos, hogy beismerjük, fáj nekünk valami, mert megszoktuk, hogy mindent eltitkolunk, mindent magunkba fojtunk. De ez a zene, ez a darab szabadon beszél arról, hogy fáj a nemzetem, fáj a feleségem, a gyermekem, még a történelem által is elítélt Gertrudisnak is fáj a hazája.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés