Hirdetés

Bánffy-darab a bennünket szétfeszítő érzésekről

Bánffy Miklós művét állítja színpadra Vidnyánszky Attila a budapesti Nemzeti Színházban: az Isten ostora című előadást – amelynek főszerepét Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze alakítja – pénteken mutatja be a teátrum. 

Krónika

2014. december 18., 19:192014. december 18., 19:19

A Bánffy Miklós A nagyúr című műve alapján született darab egy végzetes szerelemi történetet és két civilizáció, a Kelet és a Nyugat drámai találkozását jeleníti meg – az előadás a legendás hun király, Attila történetét dolgozza fel.

Vidnyánszky Attila elmondta, Attila olyan személyiség, akit a körülötte lévő legendák, tévhitek, a meglévő történelmi adatok, hogy keletről megy nyugatra, a halálának különleges, romantikus volta igazi színpadi hőssé, mozihőssé emel. „Ezer dolgot ezerféleképpen lehetne róla mesélni\" - tette hozzá. Mint mondta, a darabot születése után az akkori Nemzeti Színházban bemutatták, de elfelejtett műről van szó.

„Az egész Bánffy-történet és Attila figurája maga van elfelejtve” – tette hozzá. Mint megjegyezte, a helyzetről sok mindent elmond, hogy Nagy Károlyról egy magyar történelemkönyvben többet olvas egy gyerek, mint Attiláról. A rendező kiemelte: Attila fantasztikus figura, a darab pedig gyönyörű szerelmi történet, maga a mű nagyon izgalmas. „Bánffy Miklós méltatlanul elfeledett, helye van. Állandóan repertoáron lévő írónak kellene lennie, ahogy például Tamási Áronnak” – hangsúlyozta.

Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy Bánffynak egy sor olyan műve van, amely folyamatosan színpadon lehetne, erőteljes szövegek. Mint mondta, olyan figura, akin keresztül a máról tud beszélni. „Mai helyzetünkről, a bennünket szétfeszítő érzésekről, kelet-nyugat bennünk hordozott konfliktusáról, egy sor nagyon fontos dologról, azon túl, hogy ez egy gyönyörű romantikus történet” – fogalmazott.

Az előadást a nagyszínpadon mutatják be a függöny mögötti térben: a nézőtér is a színpadon kapott helyet. A darab története szerint Attila hatalma csúcsán áll: leigázta a fél világot, de nem pusztította el Rómát és a pápát. Behódoltak neki a gótok is és fogolyként a hunok között él Mikolt hercegnő, akit bosszú és gyűlölet fűt meggyilkolt szülei és leigázott népe miatt. Fondorlatok útján magába bolondítja Attilát és a nászéjszakán megöli az uralkodót.

„Bánffy Miklós gyönyörűen szövi a mese és az érzelmek szálait: miközben a bosszúvágy tombol Mikoltban, a gyűlölet mélyén egy szenvedélyes szerelem rejtőzik. A halál, a gyilkosság, a bosszú beteljesedése a szerelmi összefonódás első és utolsó pillanata is egyben” – olvasható az előadás ismertetőjében.

Mátray László nem először játszik főszerepet a Nemzeti színpadán, idén márciusban a szintén Vidnyászky rendezte János Vitéz címszerepét alakította. „Az a színház, amelyet Vidnyánszky Attila képvisel, rengeteg szokatlan kihívással szembesít” – nyilatkozta a János Vitéz szereppel kapcsolatban a színész.

Az előadásban Mikoltként Trokán Anna látható, mellettük Bánsági Ildikó, Reviczky Gábor, Mészáros Tibor, Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes, Bodrogi Gyula, Fehér Tibor, Szatory Dávid, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Janka Barnabás, Ruscsák Péter és Kanalas Éva szerepel. A Nemzeti Színház egyébként szombaton a Gobbi Hilda színpadon Petőfi A helység kalapácsa című művét mutatja be a marosvásárhelyi Kincses Elemér rendezésében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés