
2010. február 11., 09:472010. február 11., 09:47
Az alig 30 négyzetméteres galériában összezsúfolódott közel száz látogató a művészi élvezeten túl egyúttal búcsút vehetett a kiállítóteremtől is, amely Márton Zoltán galériatulajdonos tájékoztatása szerint márciustól a Főtérre költözik.
Laudációjában Szabó Attila zilahi festőművész a Tárgyi bizonyíték objektivitásának szubjektív szemléletét hangsúlyozta. „Mint tudjuk, a tárgyi bizonyíték objektivitást implikál.
Vagyis a kép ugyanaz marad – a néző viszont más-más rétegét észleli a képnek a vele való újbóli találkozások alkalmával. Sőt bármily abszurd, tudjuk, ahány néző, annyi objektív valóság. Ezek tehát azok a tárgyi bizonyítékok, amelyek mindnyájunk számára mást-mást bizonyítanak” – mondta el Szabó, hozzátéve, a tizenkilenc képet magában foglaló fotósorozatnak egymásutániságában is sajátos története van.
Mira Marincaş kulturális referens, fotó szakos doktorandus a csendhez, a kezdeti állapothoz való viszszatérés hangulatát emelte ki Baló Levente képeiben. „Ugyanakkor a fotográfia kezdeteihez való visszatérés is érezhető, képeit nézegetve ilyen nevek jutnak eszembe: Henri Cartier-Bresson, Josef Sudek, Sally Mann. Alkotásaiban jelen van a dokumentálás igénye, de érződik a precíz komponálás, a jelek jól kigondolt elhelyezése a képen” – fejtette ki román nyelvű méltatásában Marincaş.
Úgy vélte, a csupasz számbavételen túl a művész törekszik a tárgyak, a látvány mögé hatolni. „Szerintem ez Baló Levente fényképeinek a specifikuma” – summázott a fotós szakember. A kolozsvári Bolyai utca 8. szám alatt működő FOTOmART Galériában megnyitott tárlat 2010. február 26-áig tekinthető meg mindennap 15–18 óra között.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.