Hirdetés

Balladagyűjtés levéltárból

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A folklór kifejezés kapcsán hajlamosak vagyunk idős falusi asszonyokra gondolni, akik kapálás vagy kézimunkázás közben dúdolgatják a nagyszüleiktől hallott énekeket. Eszünkbe sem jutna, hogy a nagyvárosi levéltárakban keressük a népköltészet gyöngyszemeit.

Gazda Árpád

2010. március 01., 09:282010. március 01., 09:28

Márpedig ez utóbbi módszer is eredményes lehet, ha tudjuk, kinek a hagyatékában érdemes turkálni. Két újonnan megjelent könyvre is talál e megállapítás, azok közül, amelyeket a Kriza János néprajzi társaságnál pénteken mutattak be Kolozsváron.

Mindkettőt Olosz Katalin marosvásárhelyi kutató tette közzé, és mindkettőben olyan néprajzi anyag kerül először nyilvánosságra, melyet a 19. században élt lelkes erdélyi tanárok gyűjtettek össze diákjaikkal. Szabó Sámuel a marosvásárhelyi, majd a Kolozsvári Református Kollégium tanáraként gyűjtetett össze jelentős néprajzi anyagot, de azt nem szánták közlésre, így hamar el is kallódott.

Olosz Katalin sok esetben Szabó Sámuel tanítványainak az iskolai dolgozataiban, vagy a tanár által vezetett önképzőköri ülések jegyzőkönyveiben bukkant rá a gyűjtés eredményeire. Amint a Szabó Sámuel Erdélyi Néphagyományok című kötetét bemutató Keszeg Vilmos néprajzkutató hangsúlyozta, Olosz Katalin nemcsak Szabó Sámuel életútjának a leírásával toldotta meg a kibányászott anyagot, hanem a gyűjtéseket szállító diákok életútjának is utána nézett.

Olosz Katalin a másik bemutatott kötetébe immár a Kolozsvári Unitárius Kollégium tanárának, Kanyaró Ferencnek a hagyatékából válogatta öszsze azokat a népdal- és balladaszövegeket, amelyeket a tanár biztatására 1895–96-ban Rédiger Ödön diák gyűjtött össze egyetlen szabédi adatközlőtől. Amint a szerző elmondta, Dimény Mózesné Szabó Anna az első név szerint is ismert népdalközlő; az ugyanis csak a 20. században vált megszokottá, hogy a közlők nevét is feljegyezzék.

Kisiskolások bevonásával gyűjtötte össze Veres Péter Ilona is a Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvének az anyagát. Amint a könyvet méltató Tatár Erzsébet-Tímea hangsúlyozta, ez a könyv is Marosszék és a Mezőség határvidékéről szállít értékes folklóranyagot.

Marosmagyarón a szövőszék nyüstjeit a hűtlen férj visszacsábítása mágikus eszközeként is használták. Ezt a gondolatot immár Tötszegi Tekla néprajzkutató idézte egy másik kötet, a Marosmagyarói varrottasok és szőttesek bemutatásakor annak az illusztrálására, hogy a szerzők, Palkó Attila és Szentimrei Judit nem elégedtek meg a textíliák bemutatásával, hanem az ezekhez kapcsolódó hiedelmek világába is betekintést nyújtottak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés