
Fotó: Boda L. Gergely
Péntektől vetítik a mozikban, szombaton egyszerre két helyszínen, Bukarestben és Marosvásárhelyen is megtörtént a hivatalos bemutatója a legújabb romániai független filmnek, a Billion Star Hotelnek, amelynek nagy részét Marosvásárhelyen forgatták, illetve Szováta és Segesvár is feltűnik egy-egy jelenetben.
2016. február 22., 19:432016. február 22., 19:43
A főszerepet Rudy Moca nyugalmazott bábszínész, színész játssza, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának több színésze is szerepel a produkcióban.
Rudy Moca az alkotás születésének körülményeiről mesélt lapunknak. Amint mondta, a rendező, Alecs Năstoiu annak idején felkérte, hogy vállaljon szerepet, mindössze két rövid jelenetre a készülő filmjében. Egy félórás találkozóra hívta a színészt, amiből négy és fél óra beszélgetés lett. Amikor két hét múlva megkapta a szöveget, az a korábban megbeszélt két féloldalnyi helyett 18–20 oldalasra sikeredett, amelyben a színész a saját gondolatait, az életről, a szegénységről, az empátiáról kifejtett nézeteit is felfedezte.
A filmről, annak témájáról, cselekményéről semmit nem tudott, csupán azt, hogy neki a Tata Rudy szerepét kell eljátszania. Amikor megjelent a forgatás helyszínén, a marosvásárhelyi G. Caféban, akkor tudta meg, hogy szövegét egy kisfiúnak kell elmondania. Ez nagyon meglepte, hiszen, ahogy magyarázta, egy gyereknek másképp mesél az ember, sokkal nehezebb lekötni a figyelmét, mert ha már nem tartja érdekesnek a történetét, elkalandozik, nem figyel oda, és ez azonnal feltűnik a filmben is.
„A hangommal úgy kellett játszanom, mint a bábszínházban” – mondta Rudy Moca, azt is elárulva, hogy ezzel a film koncepcióját is megváltoztatta anélkül, hogy látta volna az előző három évben felvett jeleneteket. A rendező számolt ezzel a lehetőséggel, később elárulta, hogy mi volt a célja. „Úgy akarta, hogy spontánul meséljek, anélkül, hogy tudnám, miről szól ez a film” – magyarázta a színész. „Két napig vettük fel a jelenetet a gyerekkel.”
A film három fura személy életét meséli el, olyan történeteket mutat be, amelyek bárkivel megeshettek, és meg is estek, hiszen gyakran hallunk elhagyott gyerekekről, külföldre távozott szülőkről, csalókról, tolvajokról, akik szegény embereket csaptak be. A szemétben kotorászó emberek látványa sem ismeretlen senki számára, ahogy a padon vagy lépcsőfeljáró alatt meghúzódó hajléktalanoké sem.
„Amikor végül megnéztem a majdnem kész filmet, Madách Imre Az ember tragédiája jutott eszembe” – vallja a főszereplő, aki szerint a film kérdéseket tesz fel, illetve rámutat arra, hogy milyen sokfélék az emberek, honnan indultak egyesek és hová jutottak. Nem szabadna megfeledkezni arról, hogy a szerencsétlen sorsú emberért az is felelős, aki eltaszítja.
A Billion Star Hotel című filmet a héten vetítik a mozikban. A cselekmény Marosvásárhelyen játszódik, de játszódhatna bárhol, az ország bármely másik városában vagy külföldön, Európában, hiszen az emberek hasonló problémákkal küszködnek, hasonló kérdésekkel találják szemben magukat.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!