
Idén első alkalommal Bábos napok elnevezéssel bábszínházi programsorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata.
2015. január 07., 19:202015. január 07., 19:20
A január 17–18. között megrendezésre kerülő esemény vendégmeghívottja a magyarországi Fabók Mariann színművész, bábos, mesemondó és bábszínháza. A Bábos Napok alkalmával három előadást láthatnak az érdeklődők a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.
Szombaton, január 17-én, délelőtt 11-től, illetve vasárnap, 18-án, ugyancsak délelőtt 11-től A székely menyecske meg az ördög című népmesét tekintheti meg a közönség, amelyet a bábosok „kiskorú felügyelete mellett” ajánlják a felnőtt nézőknek.
Szombaton 17 órától a Kapós Böske című, magyar népi pajzánságokat feldolgozó előadást mutatja be Fabók Mancsi Bábszínháza a Miskolci Csodamalom Bábszínházzal közös produkcióként. Az előadást 12 éven felüli nézőknek ajánlják. Kapós Böske pajzán históriájának forrása a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései.
„Vásári bábjátékunk végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”, az emberi élet különböző szakaszaiban ” – olvasható a produkció ismertetőjében.
A bábszínházi programokra jegyek 10 lejes egységáron válthatók a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között. További információkat a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet igényelni.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!