
Kányádi Sándor (középen) számos versét zenésítette meg az 50 éve alakult Kaláka együttes
Fotó: Kaláka együttes
Kányádi Sándor verseiből készült a Vannak vidékek című előadás, amelyet a Kaláka együttes és Bogdán Zsolt színművész mutat be Kolozsváron és Budapesten. Az előadásról, a Kányádi-versekhez fűződő viszonyáról Bogdán Zsolt beszélt a Krónikának.
2019. május 09., 09:282019. május 09., 09:28
Közös Kányádi-estet tart Bogdán Zsolt színművész (portrénkon) és a Kaláka együttes a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a pesti Vigadóban Vannak vidékek címmel,
A tavaly elhunyt Kányádi Sándor (1929–2018) verseit nemcsak százezrek olvasták, hanem a Kaláka együttesnek köszönhetően hallgatták is. A Kaláka együttes – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal, a kiváló kolozsvári színésszel közösen tart előadást Budapesten a Vigadóban és Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költőjének verseit hallhatja a közönség. Gryllus Dánielék 1981-ben erdélyi koncertturnén ismerték meg Kányádi költészetét, akkor került közelebb hozzájuk költői világa.
Bogdán Zsolt színművész megkeresésünkre úgy nyilatkozott, Kányádi Sándor legnagyobb költőink egyike, nagyon sokan ismerik alkotásait, akár Petőfi, Arany verseit, viszont nagyobb lélegzetvételű költeményeit már ritkán vagy alig. „A Kaláka megtisztelő felkérésének nagyon megörültem. Megalakulásuk 50. évfordulóját ünneplik, és még mindig frissek, nyitottak, kíváncsiak. Magukhoz emeltek, bátorítottak.
– monda Bogdán Zsolt a Krónikának.
Bogdán Zsolt Kányádi Sándor verseiről: „nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak”
Fotó: Gábos Albin
Gryllus Dániel, a Kaláka zenész-énekese az előadással kapcsolatban a Magyar Nemzet megkeresésére úgy nyilatkozott, óriási dolog, hogy Kányádi Sándorral, az ezredforduló legnagyobb magyar költőjével személyes kapcsolatban lehettek, aki jó baráti viszonyt ápolt az együttessel. Gryllus kifejtette, a koncerten elhangzik egy új szerzemény is, a Halottak napja Bécsben, amely a magyar költészet utóbbi száz évének egyik legnagyobb teljesítménye – a versben vannak dalszerű részek is, azokat felváltva adják elő, a végén pedig közösen éneklik Bogdán Zsolttal.
A színművész megkeresésünkre kifejtette, a vers lényegére vonatkozó, rendkívül tömör és találó megfogalmazást, ami egy kisfiú szájából hangzott el egy alkalommal Kányádi Sándorral való találkozásakor, s ami azóta már szervesen beépült a versmondásról alkotott gondolkozásunkba, hogy „a vers az, amit mondani kell”, jó pár éve a bőrén érzi.
Ott lüktet a halántékodon, hallod, mint távoli ló patkójának ritmusát, mikor kaptat, mikor ereszkedik, mikor lábat vált a teherhúzásban, mikor gondol valamire, mikor riad meg saját gondolatától is. Kányádi Sándor versei ilyenek. Nem lehet betelni velük, játékosak, illatosak, fájdalmasak, gyöngyözőek, kútmélyek, igazak. Őt hallgatva az ember nemigen tudja eldönteni, mosolyogjon, vagy hagyja feltörni a könnyeit” – fogalmazott a színművész.
A Vannak vidékek című kolozsvári előadásra jegyek vásárolhatók hétköznap 10–14 óra között a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!