2008. május 28., 00:002008. május 28., 00:00
Sydney Pollack orosz zsidó bevándorlók gyermekeként született. Már fiatalon eldöntötte, hogy meghódítja a mozivásznakat: 17 évesen New Yorkba ment, hogy színészetet tanuljon, 20 éves korában drámai művészetekre oktatott másokat. A kamera mögötti karrierjét tévéfilmekkel kezdte, több epizódot rendezett az Alfred Hitchcock válogatta krimikből, westernfilmeket forgatott. Első maradandó művét, A lovakat lelövik, ugye? című filmet 1969-ben készítette. A mozi egy embertelen maratoni táncverseny története, a kor egyik legfeszültebb, az emberi lélek bugyrait feltáró filmje. Ebben a periódusban kezdődött barátsága és összesen hét filmre szóló együttműködése Robert Redforddal. Pollack számára több sikerfilm (Ilyenek voltunk, A keselyű három napja, Bobby Deerfield, A Las Vegas-i lovas, A szenzáció áldozata) után 1982-ben az Aranyoskám! – főszerepben a nőt alakító Dustin Hoffmannal – hozta meg az igazi világhírt. Négy évvel később, 1986-ban a legjobb rendezőnek járó Oscarral tüntették ki a Távol Afrikától című filmjéért, amelynek fő szerepeit Robert Redford, Meryl Streep és Klaus Maria Brandauer alakította. Utolsó munkájaként színészként még játszott A boldogító talán című filmben, amely júniusban kerül az európai mozikba.
MTI
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.