Az önállósodás útján

Alapítványt kíván létrehozníi a marosvásárhelyi magyar társulat „Máig megválaszolatlan kérdés maradt számomra, hogy miért nem sikerült többet tenni Marosvásárhely magyarságáért – annak ellenére, hogy az RMDSZ csúcsvezetése innen került ki. Nemhogy a színház két tagozatát nem sikerült szétválasztani, de még egy olyan szerződés sem született, amely meghatározná a két társulat egymáshoz való viszonyát, az épülethasználattól kezdve a bevételek és a produkciókra fordítható összegek elosztásáig” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Kövesdy István.

2008. február 28., 00:002008. február 28., 00:00

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója a Székely Színház Alapítvány létrehozásának fontosságáról beszélt. Az alapítvány az első lépést jelenthetné a magyar társulat önállósodásának útján, megalakításáért március végén jótékonysági bált rendeznek. „A Tompa Miklós Társulat jelenleg csak névlegesen önálló, sem jogi, sem anyagi függetlenséget nem élvez. Az alapítvány révén olyan törekvéseket is megvalósíthatnánk, amelyek túllépnek a nemzeti színház keretein” – mondta a művészeti igazgató, hozzátéve, hogy a színházat jellemző „állóvízből” csak úgy lehet kimozdulni, ha sok mindent újjászerveznek. Változtatni kellene például azon a gyakorlaton, hogy a színház konyhájára a legtöbbet hozó magyar előadások bevételét szétosztják a két társulat között, viszont a román társulat kizárólag saját igényei fedezésére kér fel szponzorokat.
A művészeti igazgató ugyanakkor elmondta, a készülő színházi törvény szerint a társulat megnevezés illegális, azt már csak az amatőr színjátszók használhatják. „Tehát mi csak egy részlegét képezzük a Nemzeti Színháznak? És milyen nemzeté ez a színház, ha magyarul játszik?” – fogalmazta meg a kérdéseit Kövesdy, felelevenítve a szétválási kísérletek történetét. Az ötlet már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott, de a márciusi események miatt tartózkodtak a felvetésétől. Majd 1996-ban, Kovács András Ferenc igazgatósága idején, a Székely Színház 50 éves évfordulóján újból felmerült a szétválás gondolata. Ekkor kezdeményezték, hogy a társulat vegye fel Tompa Miklós nevét, de az erőteljes anyagi függőség, a közös adminisztráció miatt a különválás nem történt meg. ƒ„Nem akarunk hisztériát kirobbantani, hanem ésszerűen akarunk önállósodni. Kérem ehhez a város támogatását” – mondta Kövesdy.
Az alapítvány létrehozását célzó jótékonysági rendezvényt, a Színészbált a színházi világnap alkalmából rendezik meg. A háromnapos, március 27–29. közötti eseménysorozat részeként még bemutatják Székely János Caligula helytartója című drámáját, és vendégül látják a budapesti Új Színház Színházi bestiák című előadását.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál