Hirdetés

Az LGT és Kosheen a sztárvendég

A legendás magyar zenekar nagy koncertet ígér a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválra. A magyar rockzene legendája – az együttes, amelyről a New Musical Express azt írta 1971-ben, hogy érdemes megjegyezni a nevét –, a Lokomotív GT Erdélybe látogat. Presser Gáborék a július 25–29. között, immár ötödik alkalommal tartandó Félsziget Fesztivál keretében lépnek közönség elé. Ígéretük szerint ugyanazt a produkciót hozzák el Marosvásárhelyre, amellyel két héttel később a XV. budapesti Sziget Fesztivál résztvevőit is megörvendeztetik.

Gazda Árpád

2007. május 09., 00:002007. május 09., 00:00

Évfordulók nyara

„Nemcsak a két fesztivál szervezői számára jelent jubileumot a 2007-es év. Ha belegondolunk, pontosan harminc év telt el azóta, hogy kitiltottak minket Romániából. A magyar hatóságok közül akkoriban senki nem állt ki mellettünk, a román állam pedig azóta sem törölte hivatalosan az akkori döntését” – egészítette ki a kerek évfordulók sorát tegnap Marosvásárhelyen a Loksi frontembere. Presser Gábor elmesélte, az 1977-es konfliktus forrását a bukaresti koncert jelentette. A házigazdák mindenképpen rögzíteni szerették volna az előadást, a zenészek pedig megtagadták ezt a lehetőséget. „Amikor délután hangolni kezdtünk, észrevettük, hogy a szervezők – a mi beleegyezésünk nélkül – mikrofonokat szerelnek. Megmondtuk: ilyen feltételek mellett nem koncertezünk, mire fegyveres alakok az öltözőbe kísértek, és bezártak. Annyi időnk maradt, hogy telefonáljunk a magyar konzulátusra, Szabó Ottó kulturális attasé segítségével aztán tisztáztuk az ügyet. Felvétel nem készült, de hazaérkezésünk után megkaptuk az értesítést arról, hogy Romániában nemkívánatos személyeknek számítunk” – idézte fel a három évtizeddel ezelőtt történteket a népszerű zeneszerző és énekes. Mint elmondta, ’77-ben nemcsak Erdélyben, hanem Bukarestben, Ploieºti-en és Iaºi-ban is nagy sikert arattak. Az LGT-s tagok nimbusza azóta sem csökkent: Presser és társa, Somló Tamás a tegnap alig gyalogolt néhány száz métert Vásárhely főterén, máris több rajongó szólította le az utcán. Volt, akinek be kellett érnie egy-egy autogrammal, a szerencsésebbek, akiknél fényképezőgép is volt, közös fotóra kérték fel kedvenceiket.

A legendás zenekar tagjai még dolgoznak a marosvásárhelyi koncert műsorának összeállításán. „Az biztos, hogy nagy koncertet akarunk, minőség tekintetében is” – ígérte tegnap Presser Gábor, hozzátéve, hogy a dalokon kívül minden idők legnagyobb háttércsapatát hozzák magukkal, táncosok, zenészek és statiszták sokaságát.

A listák új vezetője

Az idei Félsziget másik sztárvendége az angol Kosheen lesz. A Hide U, a Hungry vagy a Catch című sikerprodukciók előadói új, Damage albumjuk anyagát is előadják. Szerződtetésük előtt a szervezőknek még kételyei voltak afelől, hogy a drum and bass elemekkel dolgozó zenekar valóban népszerű-e Romániában. „Amikor tavasszal a vidrátszegi repülőtérről a városba tartottam, az autóban valamelyik marosvásárhelyi kereskedelmi rádióadón éppen a hét slágerlistája ment. Meglepődve hallottam, hogy az első helyen a Kosheen áll. Azonnal hazatelefonáltam Pestre, és közöltem a kollégákkal, hogy most már biztosan megköthetjük a szerződést” – elevenítette fel a Kosheen meghívásának történetét Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője. Továbbá elmondta: többek között számítanak Ákos, az Exploited, a Theatre Of Tragedy, Andy C, Tom Novy, a Tankcsapda, a Depresszió, a Kispál és a borz, az Ossian, a Hooligans, a Zanzibar, az Emil Rulez!, Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc és Szabó Eszter jelenlétére.

 

Antal Erika, Szucher ervin

 


Növekvő költségvetés, gazdagabb kínálat

Szepessy Szabolcs, a Félsziget Fesztivál marosvásárhelyi társszervezője hangsúlyozta, a 2006-os rendezvénysorozathoz viszonyítva az idén még többet kívánnak nyújtani mennyiség és minőség tekintetében is. Céljukat az eddigi 500 ezer eurós költségvetés 700 ezresre való növelése is segíti. Gerendai Károly és Szepessy Szabolcs úgy érzik, a Félsziget kinőtte a magyar–román „kétnyelvűséget”, 2007-től valódi nemzetközi fesztivállá kell alakítani. A szervezők ugyanakkor a tavalyi 65 ezres látogatottságot 15–20 százalékkal szeretnék növelni. Elővételben a hetijegy ára 105 lej lesz, míg a helyszínen 35 lejjel többe fog kerülni. Aki napijegyet szándékozik váltani, annak 30, illetve 35 lejt kell fizetnie.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés