Hirdetés

Az ihlet forrása a homoródi táj

Október elejéig látogatható a marosvásárhelyi Bernády-házban az idei kulturális évad nyitótárlata, a Homoródszentmártoni Alkotótábor gyűjteményes kiállítása. A Marosvásárhelyen vendégeskedő alkotótábort köszöntő Nagy Miklós Kund, a Népújság napilap főszerkesztő-helyettese kiemelte: igen jelentős Marosvásárhelyhez kötődő művészek többször is megfordultak Homoródszentmártonban, és példaként Balázs Imrét emelte ki, akinek két festménye is bekerült a tábor friss és korábbi képeiből válogatott tárlat képei közé.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. szeptember 24., 00:002008. szeptember 24., 00:00

A  Homoródszentmártoni Alkotótábor idén nyáron már 31. alkalommal nyitotta meg kapuit, és adott otthont az alkotni kívánó művészeknek. Eredetileg Homoródszentmárton volt polgármestere, Nagy Attila indította útjára az alkotótábort, a Homoród környéki táj sok visszatérő vendéget vonzott az utóbbi harminc esztendőben. „1978-ban alakult meg az alkotótábor Cseke Péter javaslatára, aki ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora. Azóta minden évben jó társaság gyűlt össze nálunk” – elevenítette fel a kezdetet a Krónika számára az immár nyugalomba vonult polgármester, aki szerint a Homoródmentén az épített örökség és a táj olyan vonzerőt jelent, amely tovább éltetheti az alkotóműhelyt.
Két éve Nagy Attilától átvette a szervezés feladatkörét a Homoródmente Művészetéért Alapítvány jelenlegi elnöke, Sata Attila, aki a Bernády-házban tartott megnyitón elmondta: a most kiállított alkotások az 1991 és 2008 közé eső periódusban készültek. Mint kiemelte, az utóbbi két esztendőben minőségi ugrást valósítottak meg a művészek ellátása terén. „A tábor a közeljövőben megpróbál majd olyanképpen nyitni, hogy a hagyományőrzést szolgáló művészeti ágazatokat is felkarolja. A tevékenység továbbviteléhez, kiszélesítéséhez viszont saját ingatlanra lenne szükségünk” – mondta a Krónikának az elnök. Mint kifejtette, a szentmártoni Bíró-kúria felelne meg a célnak, s az ingatlan megvásárlásával egyúttal megmenthetnék az enyészettől az épületet.
A marosvásárhelyi Bernády-házban a homoródszentmártoni képek után  más alkotóműhelyek is bemutathatják tevékenységüket: decemberben a Gyergyószárhegyi Alkotótáborban született munkákat állítják majd ki ugyanitt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés