2009. február 03., 09:422009. február 03., 09:42
Az Év Médiaszemélyisége díjat minden évben olyan személynek ítélik oda, aki a magyarországi sajtóban tevékenykedik, munkája megkérdőjelezhetetlen, jó példa a szakmaiságra, elhivatottságra, emberségre.
„Külön öröm, hogy olyan szakemberek után vehetem át az elismerést, mint például Baló György és Friderikusz Sándor” – mondta az újságíró. „Az elmúlt hónapokban – nemcsak a sajtóban, hanem az élet minden más területén is – tapasztalhattuk, hogy nincs az a siker, az a pozíció, amely örökké tart.
A gazdaságban zajló folyamatok mindannyiunkat figyelmeztetnek arra, hogy azokat az értékeket kell szem előtt tartanunk, amelyeket semmilyen válság nem vehet el tőlünk: az emberséget, a szolidaritást, a tisztességet, a toleranciát, a családot, az igaz barátságot” – tette hozzá D. Tóth Kriszta, aki televíziós munkája mellett cikkeiben is ezt a hitvallást képviseli. Az újságíró hét éve a Magyar Televízió híradósa.
A műsorvezetést megszakítva, három évig tudósította a nézőket az Európai Unió központjából. Rendszeresen publikál Magyarország legnagyobb női magazinjában 2006 óta. Kislánya, Lola hároméves. „D. Tóth Kriszta hiteles, felkészült és mindezek mellett emberséges újságíró. Sokoldalúságára jellemző, hogy az írással sem szakított, cikksorozata a Nők Lapjában legalább olyan népszerű, mint ő maga” – mondta Fábián György, az alapítvány egyik vezetője.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.