Hirdetés

Az elefántemberrel nyitja az évadot a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata

Bernand Pomerance Az elefántember című darabját mutatja be évadkezdő előadásként pénteken a Szigligeti Társulat.

2009. szeptember 24., 10:072009. szeptember 24., 10:07

Bernand Pomerance Az elefántember című, igaz történeten alapuló darabjával nyitja meg az évadot a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata. A darab egyrészt a kitaszításról szól, másrészt arról, hogyha politikailag indokolt, akkor egyes embereket befogad a társadalom, válaszolta kérdésünkre Russel Boyce skót rendező. Boyce harmadszor rendez Nagyváradon, 1997-ben a Hegedűs a háztetőn című musicallel mutatkozott be a közönségnek, 2006-ban pedig Brian Friel Fordítások című darabját rendezte.

Az elefántember sajátságos történet, egy torzszülött jelenik meg a színpadon, de vegyük figyelembe, hogy ma is vannak tévécsatornák, melyeken túlságosan elhízott vagy műtét előtt álló, betegségektől elcsúfított emberek képeit mutatják, és gondolkodjunk el azon, mennyire különbözünk azoktól, akik a vásárokon nézegették az ilyen John Merriceket, mondta Boyce.

Bár a darab a társadalom kérdéseiről szól, de ezekre az egyén válaszait keresi, tette hozzá.
Olyan, a 21. század elején is aktuális kérdéseket boncolgat a darab, mint a tolerancia, az igazi vagy a „való” világ, a politikai vagy gazdasági érdekekből való kitaszítás vagy befogadás, mondta a címszereplő Dimény Levente, a társulat igazgatója. A színháznak fel kell tennie azokat a kérdéseket is, amelyekkel a társadalom nem mer vagy nem akar szembenézni, így vélhetőleg „vastag ceruzával írott kérdőjelek és felkiáltójelek” merülnek majd fel a nézőkben az előadás megtekintése után, tette hozzá.

A darab eleve kis térben játszódik, sajátságos érzelmi töltete van, ezért esett a választás a színpadra –, ahol a nézők is helyet foglalnak majd – a stúdióterem helyett. A darabot még Meleg Vilmos volt igazgatóval választották, időközben a címszereplő Dimény Levente lett a társulat igazgatója, mondta a rendező. A próbafolyamat májusban és júniusban már zajlott, szeptemberre már 95 százalékban elkészült az előadás, mondta Dimény.

Kamaraszínházi körülmények között a nagyszínpadon mutatják majd be a darabot, mely közös munka eredménye, hangsúlyozta az igazgató, aki arra is felhívta a nézők figyelmét, hogy a színház belső felújítása miatt ebben az évadban a közönség is a művészbejárót használhatja majd, hogy a színpadra jusson.

A darab létrejöttéhez hozzájárult Boros Zoltán, a román közszolgálati televízió magyar adásának volt szerkesztője, Trifán László zenész, képzőművész, aki egy makettet készített a társulatnak, mely a díszlet része, de mindenkit köszönet illet a munkáért, tette hozzá Dimény Levente.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés