Fotó: A szerző felvétele
2008. február 29., 00:002008. február 29., 00:00
A művész a Krónikának elmondta, az egyhangúságot próbálta megtörni, amikor egyéni stílusát, saját találmányú technikáját kifejlesztette: a szállal festésnek nevezett technikával készült számos alkotása, amelyeket már korábban, az Ariadne közös tárlatokon láthatott a közönség. Kozma Rozália 1998 óta rendszeresen részt vesz a textilművészeti kiállításokon, néhány munkájával a közönségdíjat is elnyerte. Többek közt a Jelek hordozta jelenségek, a Metamorfózis vagy a Szemek, szempontok voltak láthatók korábban. A marosvásárhelyi textilművész fiatalos lendületét azzal a bátorsággal magyarázza, ami ahhoz kellett, hogy tíz évvel ezelőtt, negyvenévesen diplomát szerezzen a kolozsvári képzőművészeti egyetemen, illetve öt évvel később megszülje második gyerekét. „Ezek a dolgok összefüggnek az életemben, az egyetem, a második gyerek vállalása, a mostani kiállítás” – mondta az alkotó, aki egy-egy művén akár éveket is dolgozik. Bár hibázni nem lehet az akár három évig tartó munkán, hiszen előzetesen elkészített vázlat alapján dolgozik, mégis nagy izgalommal jár, amikor szövőszékéről végre letekerheti az elkészített faliszőnyeget, és teljességében szemlélheti. „Szinte fizikai rosszullét környékez, amikor két-három év után kiteríthetem a munkámat, és ellenőrizhetem, hogy úgy sikerült-e, ahogy terveztem” – mesélte. A képzőművészettanárként, illetve textiltervezőként is dolgozó Kozma Rozália kiállításának megnyitóját nagy érdeklődés kísérte, a termeket nemcsak a szakma képviselői, de nagyszámú tárlatlátogató töltötte meg.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.