2009. szeptember 02., 12:352009. szeptember 02., 12:35
„Az évad, amelynek idéntől nem csak a kamaraszínház, hanem már a Ioan Slavici Színház is helyszíne lesz, tíz produkciót kínál a nézőknek. Olyan nevek lépnek majd a nagyszínház színpadára, mint Kern András, Sebestyén Márta, a művésznőt elkísérő Sebő együttes, Mácsai Pál, Huzella Péter, és nem utolsó sorban Kepes András” – mondta Tapasztó Ernő az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője. A színház az évad egyik csúcspontjának szánja a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda elődását, Kern András aradi vendégszereplését. A Kossuth-díjas művész, aki még sosem játszott romániai színpadon, legendás és sokszínű humorával, a kis emberek ábrázolásának mestereként teszi majd emlékezetessé ezt a bemutatót.
Úgy, ahogy az aradiak számára a filmvászonról és a televízióból is jól ismert Kernt nem kell bemutatni, nem szorul bemutatásra Sebestyén Márta sem, aki minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). A művésznő az Aradon már nagy sikert aratott Sebő Ferenccel és együttesével lép a közönség elé. Kepes Andrással egy új, beszélgetős, történetmesélős sorozatot indít be az Aradi Kamaraszínház: minden évben egy olyan személyiséget hívnak majd meg az aradi nagyszínház színpadára, aki munkásságával, közéletben betöltött szerepével, a legmagasabb szinten járult hozzá a magyar kultúrához és közélethez. Kepes András neve garancia arra, hogy egy igazán tartalmas estét tölthessen a néző egy valódi világutazóval, a magyar média igazi „gentlaman”-ével.
A Kamaraszínház vezetői szerint a kamaraszínházi előadások színvonala minden tekintetben eléri a nagyszínházi produkciókét, hiszen olyan művészek és társulatok lépnek majd a közönség elé, mint Mácsai Pál, Huzella Péter, a Bárka Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Pécsi Harmadik Színház. Az Aradi Kamaraszínház három önálló produkciót kínál a publikumnak: az első a már említett Lovak az ablakban című előadás, a másik két önálló produkció egy katalán darab, és egy kortárs francia tragikomédia.
„A színház idén az igényes komédiákra és tragikomédiákra helyezi a hangsúlyt, az évadot ebben a szellemben, a legmagasabb szintű kulturális értékek mentén állítottuk össze. Szeretnénk egyensúlyt teremteni az igényesség és a felhőtlen szórakozás között” – magyarázta Gujdár Gabriella, az Aradi Kamaraszínház menedzsere.
A színház vezetői úgy látják: a romániai és a magyarországi színházi életben elért sikerek az Aradi Kamaraszínház jellegzetes, markáns előadásai kötelezik a teátrumot olyan produkciók létrehozására, amelyek a legfontosabb honi és külhoni fesztiválokon méltán tudják képviselni a színház és a város hírét.
Bár a gazdasági válságot az Aradi Kamaraszínház is megérezte, támogatóinak - az Aradi Városi Tanácsnak, az Aradi Polgármesteri Hivatalnak, az RMDSZ Aradi Szervezetének, a Communitas Alapítványnak, az Aradi Bábszínháznak, magyar részről pedig kiemelten a Miniszterelnöki Hivatalnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, és a Szülőföld Alapnak - köszönhetően remélhetőleg sikerült eddig átvészelnie ezt a nehéz időszakot.
„Szeptember 7-én kezdjük a bérletárusítást az Aradi Kamaraszínházban. Régi bérleteseink elsőbbséget élveznek, az első öt napon visszavásárolhatják régi helyüket. Ezt követően szabadárusításban értékesítjük a bérleteket” – részletezték a kamaraszínház vezetői.
A teljes árú (150 lei) Latinovits-bérlet vásárlói a kamaraszínházi esti előadásokra és a nagyszínházi kiemelt helyekre, a József Attila bérlet (100 lej) és a Karinthy diákbérlet (75 lej) vásárlói pedig a kamaraszínházi délutáni előadásokra és a nagyszínházi kedvezményes helyekre jogosultak.
Matei Visniec: Lovak az ablakban (az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház előadása)
Rodolf Sirera: Színház és méreg (Az Aradi Kamaraszínház-Nagyváradi Theatron Egyesület -Varázshegy Színházi Műhely előadása)
Raymond Cousse: Gyerekességek (az Aradi Kamaraszínház előadása)
Eberhard Streul: A kellékes (A Pesti Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása)
Slawomir Mrozek: Mulatság (a Bárka színház előadása)
3 tánc Beckettre (a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása)
Sebestyén Márta és a Sebő együttes estje
Befogad és kitaszít a világ (Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje)
Spiró György: Kvartett (a Budapesti Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház előadása)
Vendégünk: Kepes András (Kepes Andrással Nótáros Lajos beszélget)
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.