
2012. december 24., 09:272012. december 24., 09:27
Magyarország Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét nevezte, az alkotás azonban kiesett a versenyből. Az Oscar-jelölteket január 10-én hirdetik ki – ekkor a kilenc cím közül már csak öt szerepel majd a listán –, az Oscar-díj-kiosztó február 24-én lesz.
Mungiu alkotása mellett a dán A Royal Affair, a francia The Intouchables, a norvég Kon-Tiki, a chilei No, a svájci Sister, az osztrák Amour, az izlandi The Deep és a kanadai War Witch szerepel a jelöltek listáján ebben a kategóriában.
Mungiu filmje valós eseményekből indul ki: 2005-ben egy ortodox pópa vezetésével ördögűzést hajtottak végre egy apácanövendéken Moldvában, amelybe a lány belehalt. A rendező azonban saját bevallása szerint nem a bűnösöket kereste az alkotás létrehozása közben, arra volt csak kíváncsi, hogy a különböző nézetek, szorító vallási törvények hogyan kényszerítenek bele olykor embereket abba, hogy szörnyűséget kövessenek el, mindazonáltal az ortodox egyházról sem rajzolódik ki éles kritika.
Ezt egyébként egyes cannes-i kritikusok is hiányolták az alkotásból, ahol a film mégis több díjat is kiérdemelt: a legjobb forgatókönyv díja mellett a két női főszereplő megosztva kapta meg a legjoibb női alakítás díját is.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.