
Fotó: Antal Erika
Vasárnap a nyárádandrásfalvi református templom felújított orgonáján koncertezett, augusztus 6-án pedig a kibédi református templom Bodor Péter építette és szintén most rendbe hozott orgonáját szólaltatja meg Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész.
2016. július 12., 19:082016. július 12., 19:08
Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész 2004 óta várja a zenekedvelőket a Nyáresti orgonahangversenyek című sorozatára. Eredetileg a Kultúrpalota Rieger Ottó építette műemlék orgonáján játszott, majd miután elkezdték a városképet meghatározó szecessziós épület nagytermének felújítását, Marosvásárhely templomaiban koncertezett.
Azokban lépett fel, amelyek klasszikus, sípos orgonával rendelkeznek: a Vártemplomban, a belvárosi plébánián, a minorita, a ferences, a Gecse utcai és a Szabadi úti templomban. A művész minden évben más-más tematikára építi ezeket a hangversenyeket, volt esztendő, amikor az orgonák hangszínét emelte ki, vagy a zenei formákat tömbösítette, máskor zeneszerzők szerint választotta ki a repertoárt. A sorozat az idén átlépi a város határát.
Nem lehet helyettesíteni
Idén Molnár Tünde bemutat két vidéki, igen értékes, frissen felújított orgonát. Vasárnap este a nyárádandrásfalvi református templomban lépett fel, ahol Gecző András lelkipásztor meghívására mutatta be a Tordai Nagy Mihály építette értékes, műemlék hangszert. Augusztus 6-án a kibédi református templomban a Bodor Péter-orgonát szólaltatja meg, miután azt a Rotary Téka Klub anyagi hozzájárulásával Papp Zoltán udvarhelyi orgonaépítő rendbe hozta.
A fellépésekkel Molnár Tünde arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy Maros megyében sok értékes hangszer van, és bár nem könnyű az anyagi alapokat megteremteni, a gyülekezetek ne hanyagolják el, hanem lehetőleg újíttassák fel azokat. „Nagyon sok helyen az a gyakorlat, hogyha elromlik az orgona, nem fordítanak gondot annak restauráltatására, inkább hoznak egy villanyorgonát. Ez csak átmeneti megoldás lehet, ahol sípos orgona van, ott érdemes megjavíttatni, mert ez a hangszer a több mint kétezer éves történetében magában hordozza az egész európai zenei kultúrát” – magyarázta a Vásárhelyi Hírlapnak az orgonaművész.
Madarak két orgonára
Ritka az, hogy egy templomnak két orgonája legyen. A marosvásárhelyi Vártemplom – akárcsak a budapesti Mátyás-templom vagy a debreceni Nagytemplom, a nagyváradi bazilika vagy a kolozsvári Szent Mihály-templom – két értékes műemlék orgonával büszkélkedhet. A Nyáresti orgonahangversenyek című sorozatának keretében Molnár Tünde csütörtök este ezeket is megszólaltatta. A hangverseny első részében a barokk hangszeren kora barokk műveket adott elő, majd a második részben a karzaton lévő orgonán játszott, miközben Bereczki Tollas László, a Vártemplom orgonistája és Strausz Imre István, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára a barokk hangszeren működött közre. Terényi Ede Madarak című, Molnár Tündének dedikált darabját adták elő, két orgonára és ütőhangszerekre alkalmazva.
Folytatódnak a hangversenyek
A legközelebbi hangversenyt július 14-én, csütörtök este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében tartja Molnár Tünde. Azt követően július 17-én, vasárnap este 7-től a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban koncertezik, július 24-én, vasárnap este 6-tól a Szabadi úti református templomban, július 28-án, csütörtökön ismét a Kultúrpalotában. Augusztusban Kibéden, majd a Bolyai téri unitárius templomban, és végül két alkalommal a Kultúrpalotában játszik. A hangversenyekre a belépés ingyenes.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!