
A Római Katolikus Püspöki Palota ad otthon Gy. Szabó Béla nagyváradi életmű-kiállításának
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Gy. Szabó Béla művészeti hagyatékából nyílik életmű-kiállítás a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota második emeleti kiállító termeiben november 8-án, pénteken, 18 órakor – tájékoztatta a Krónikát a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtóirodája.
2024. november 06., 22:182024. november 06., 22:18
2024. november 06., 23:172024. november 06., 23:17
Az erdélyi metszetművészetet megreformáló, világhírű alkotó 200 munkája, elsősorban fametszetei, pasztelljei és rajzai, illetve Kolozsváron kívül még ismeretlen olajfestményei kerültek e páratlan nagyváradi válogatásba a hagyatékot gondozó Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkész jóvoltából – húzza alá a közlemény. Amely szerint
A kiállítást Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök és Ferenczy Miklós református lelkész nyitják meg.
A pénteken megnyíló tárlat 2025. április 5-éig lesz látogatható.

„Amikor ezek a művek megszülettek, 1977-1978-ban mindössze két erősen cenzúrázott könyvet adott ki az egyház. Ezek a képek azt mondják el, amit akkor leírni nem lehetett.”

Az 1905-ben Gyulafehérváron született Gy. Szabó Béla grafikus 35 évvel ezelőtt hunyt el Kolozsváron. Ferenczy Miklós református lelkésszel, a képzőművészeti hagyaték gondozójával a 20. század legjelentősebb erdélyi magyar grafikusáról beszélgettünk.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!