Hirdetés

Az egyediség garanciája – Designhét Sepsiszentgyörgyön

A játék és a kommunikáció a témája a hétfőn kezdődő és november 27-éig tartó sepsiszentgyörgyi Designhétnek, amelynek keretében több kiállításra, szakmai beszélgetésre és workshopra is sor kerül – tájékoztattak a szervezők. 

Bíró Blanka

2016. november 21., 12:332016. november 21., 12:33

2016. november 21., 12:342016. november 21., 12:34

„A rendezvénysorozatot azzal a céllal indítottuk útjára, hogy alkalmat teremtsünk a design szakma helyi képviselőinek és a piac szereplőinek a találkozásra, illetve lehetőséget adjunk a tehetséges, fiatal erdélyi designereknek a megmutatkozásra. Keressük a kapcsolódási lehetőséget a helyi kézműves- és textilipari hagyományok, illetve a kortárs design között, mert ezt a székelyföldi kreatív ipar fontos tényezőjének látjuk” – olvasható a rendezvény honlapján.

A tavalyi hagyományokat folytatva idén is szerveznek divatbemutatót, designvásárt és zenés szórakoztató programokat. A kiállítások közül a legemblematikusabb a már tavaly is megszervezett Transylvania Tranzit, amely kortárs erdélyi designereket vonultat fel, már hagyományos a Partiumi Keresztény Egyetem reklám–grafika szakos diákjainak a kiállítása is. Szintén design szakos diákok munkáit mutatja be a csernátoni Designtábor alkotásaiból készült kiállítás, illetve a CsomóPont kézdivásárhelyi designműhely által szervezett Noise tábort ismertető tárlat. Két egyéni alkotó is bemutatkozik: Ianis Vasilatos közlekedési eszközöket tervező designer munkái az  Erdélyi Művészeti Központban, Patrick Morăraş játékdesign-kiállítása a Lábasházban lesz megtekinthető.

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben idén a könyvgrafikáé lesz a főszerep. A szakmai beszélgetések, workshopok és bemutatók során a Designhét idei témáját, a játék és kommunikáció designban betöltött szerepét járják körbe, és erről szól az idei divatbemutató is, olyan műhelyeket hívtak meg, amelyek kiemelten reflektálnak erre a témára.  A volt Art Galleryben megszervezett vásáron pedig helyi, minőségi designtermékeket mutatnak be.

„A design feladata a tárgyak funkcionalitásának, ergonómiájának és esztétikai minőségének az összehangolt biztosítása, de az élvezhetőség, a személyes identitás, a státus kifejezhetőségének garantálása is, hiszen egy tárgy vagy egy termék nemcsak a tulajdonosa számára hordoz jelentést, hanem a tulajdonosáról magáról is kommunikál. A design ugyanakkor az újítás, a kísérletezés, a jelentésekkel és formákkal való játék doméniuma, a tárgyak és termékek „egyéniségének” a garanciája” – olvasható a rendezvény honlapján. A rendezvény részletes programja a www.designweek.ro oldalon érhető el, illetve a Design Week Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon. Szervezők az Romániai Képzőművészek Szövetsége (UAP) sepsiszentgyörgyi fiókja, a Focus Rectus Egyesület és a Csagasa Visual Communication.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés