
Fotó: Bodnár Arthur
Több mint 450 filmes, színész, kritikus és filmművészeti szakember kéri Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet elutasító törvényt, hanem utalja vissza a parlament elé a jogszabályt .
2017. június 06., 09:552017. június 06., 09:55
Az erre vonatkozó nyílt levelet kedden, június 6-án nyújtják be az államelnöki hivatalhoz, írta az Országos Filmközpont (CNC) igazgatótanácsa tagjainak közleményére hivatkozva az Agerpres. A hírügynökség szerint
A nyílt levél aláírói között a filmművészet olyan képviselői szerepelnek, mint Lucian Pintilie, Stere Gulea, Victor Rebengiuc, Ana Ularu, Ada Solomon, Tudor Giurgiu, Radu Jude, Călin Netzer, Molnár Levente, Andi Vasluianu, Emilian Oprea, Dorina Chiriac, Marius Manole, Daniela Nane.
Az idézett közlemény felidézi, hogy a 2016/91-es sürgősségi kormányrendeletet tavaly novemberben hallgatólagosan elfogadta a szenátus, majd idén májusban a képviselőház elutasította, anélkül, hogy nyilvános vitát kezdeményezett volna róla, kikérte volna a szakma véleményét. A közlemény arra is kitér, hogy
A szóban forgó sürgősségi kormányrendelet a filmgyártást szabályozó, 2005-től érvényes kerettörvényt módosítja, amely 12 évig változtatások nélkül volt hatályban, noha a romániai filmgyártás ez idő alatt látványos fejlődésen ment át, teszik hozzá szakmabeliek.
Az idézett forrás szerint
(első- és másodfilmeseknek, valamint 60.000 euró alatti költségvetésből készülő alkotások készítőinek), átláthatóságot biztosít a filmes projektek támogatásában, és premierként előírja olyan projektet finanszírozását, amelyek a fogyatékkal élő nézők számára is lehetővé tennék a vetítéseken való részvételt.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!