
A Búcsú a Szigligeti Stúdiótól program keretében a Kabaré 120 című előadást is láthatják a nézők
Fotó: Vígh László - Szigligeti Társulat
Hét év, 30 bemutatott előadás és több tucat közösségi esemény után, a Sonnenfeld-palota átfogó felújítási munkálatai miatt átmenetileg bezárja kapuit a nagyváradi Szigligeti Stúdió, a Szigligeti Színház kulturális-közösségi alkotóműhelye.
2021. február 22., 10:522021. február 22., 10:52
A közönség utoljára március 1–7. között látogathatja az egykori nyomdaépületből kialakított multifunkcionális központban megszervezett előadásokat – közölte a társulat.
A Búcsú a Szigligeti Stúdiótól programsorozatban a színház két új bemutatója, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes előadása kapott helyet, az érdeklődők ugyanakkor virtuális kiállítást is láthatnak a színház közösségimédia-felületein, az elmúlt évek programjairól, illetve előadásairól. Bemutatják Az ember tragédiáját Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében, valamint A tigris című előadást Tóth Tünde rendezésében.
A szervezők közölték, mindazok, akik legalább három, a Szigligeti Stúdióban készült saját fényképet küldenek be, ajándékjegyet kapnak, amelyet valamely előadásra beválthatnak a 2020/2021-es évadban. A fényképeket a színház Facebook-oldalán vagy a pr@szigligeti.ro
címre várják.
Az épület felújítási munkálatai 2013-ban kezdődtek, a stúdió első előadását 2014-ben tartották, a kulturális központ átadójára a földszint teljes körű felújítását követően, 2015-ben került sor.
Az előadások és próbafolyamatok mellett a helyszín teret adott a teátrum saját fesztiváljainak, ugyanakkor a Várad kulturális folyóirattal, illetve a Holnap Kulturális Egyesülettel együttműködésben számos irodalmi eseményre, fesztiválra, könyvbemutatóra is sor került.
A Szigligeti Stúdió 2017-ben újabb emelettel bővült, így a Nagyvárad Táncegyüttesnek egy minden követelménynek megfelelő balett-terme, illetve újabb előadótér állt a Szigligeti Színház rendelkezésére. A Sonnenfeld-palotát az Iskola Alapítvány vásárolta meg, hogy magyar kulturális központot hozzon létre. A palota felújítását követően a Szigligeti Stúdió a tervek szerint teljes mértékben visszaköltözhet az épületbe.
A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is kell jellemeznie a területet. Ezért a politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
szóljon hozzá!