
Lövétei Lázár László
Fotó: Facebook
Átadták a Quasimodo költőverseny díjait Balatonfüreden: az emlékdíjat Lövétei Lázár László csíkszeredai költő Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán Munkacímre című versével nyerte el, a Debrecen városa által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki.
2020. szeptember 18., 22:522020. szeptember 18., 22:52
2020. szeptember 18., 23:132020. szeptember 18., 23:13
A díjátadón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Európában is egyedülállónak nevezte a fesztivált, amelyre az elmúlt csaknem harminc évben mintegy tízezer verssel pályáztak a költők. Szavai szerint az időtlenség jellemzi a versenyt, hiszen a korábbi évszázadokban is hasonlóan zajlottak az irodalmi versenyek, csupán a technikai feltételek korszerűsödtek. „Azt hinnénk, hogy a vers a múlté, de itt azt lehet tapasztalni, hogy a vers él” – fogalmazott Fekete Péter.
Can Togay János, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Program művészeti és kreatív igazgatója kiemelte: az a cél, hogy Veszprémet és környezetét kreatív régióként pozícionálják, ebben pedig Balatonfüred a város kiemelt partnere. Idén először rendezték meg a korábbi években díjat nyert versekből született dalok versenyét. A Szőcs Géza író, Kováts Péter hegedűművész, Márta István zeneszerző összetételű zsűri Balogh Máténak Kálnay Adél Ami marad című versére írt szerzeményét találta a legjobbnak.
Szombaton a Tempevölgy és az Országút című periodikák bemutatkozásával folytatódik az irodalmi fesztivál, majd Szőcs Géza Kolozsvári hattyú, Franco Cajani Visszatekintés nyílt kártyákkal és Barabássy Miklós Szent Korona mérnöki szemmel című könyvét mutatják be. Szöllősi Géza vizuális művész társaságában megnézhetik az érdeklődők a kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának műveit bemutató, Top10 című tárlatot a Vaszary Galériában. Trianon 100 címmel szimpóziumot is rendeznek. Szőcs Géza költő, Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Szkárosi Endre költő, Gyurgyák János történész, könyvkiadó kerekasztal-beszélgetését megelőzően a Veszprémi Petőfi Színháznak a békediktátumról szóló előadását láthatják az érdeklődők.
Lesz olasz gasztronómiai kerti parti, megnyílik Silvio Monti kiállítása, koncertet ad a Misztrál együttes, zenél a Huckleberry Guys, Bakó Krisztina énekes és Juhász Attila zongoraművész pedig a dzsessz világába kalauzolja hallgatóságát.
Salvatore Quasimodo olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!