2007. június 05., 00:002007. június 05., 00:00
A legmagasabb áron, 3,2 millió forintért (mintegy 42 ezer lej) egy kézírásos levél kelt el: Ferenc József osztrák császár, magyar királytól származik, és gróf Andrássy Gyula miniszterelnöki kinevezését erősíti meg. Az uralkodó dombornyomású címerével díszített levélpapíron készült irat a kiegyezés első állomásaként értékelhető, amelyben a király Deák javaslatára megbízta Andrássyt a kormányalakítással.
Az 1845-ben megjelent, első kiadású kis Petőfi-kötet, a Czipruslombok Etelke sírjáról igazi ritkaság a könyvkereskedelemben. A személyes tárgyú versek csak csekély példányszámban láttak napvilágot. Ennek megfelelően 800 ezer forintos (10,5 ezer lej) kikiáltási árról indult, és 1,7 millió forintnál (22,2 ezer lej) koppant érte a kalapács.
Bél Mátyás Magyarország történeti-topográfiai leírásának félbemaradt, halála után megjelent, Moson vármegyét ismertető kötetét, amelyből a világon mindösszesen négy példány ismert, 1,2 millió forintért (15 700 lej) szerezte meg valaki. Milliós leütést ért el két ősnyomtatvány: Laskai Osvát prédikációgyűjteményének 1498-as első kiadása és a Methodius jóslatait, valamint Aytinger magyarázatait tartalmazó 1499-es ősnyomtatvány egyaránt 1,5 millió forintért (csaknem 20 ezer lej) kelt el.
MTI
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.