Artisjus-díjat kapott Szűcs Krisztián és Hobo is

•  Fotó: mudra lászló/origo.hu

Fotó: mudra lászló/origo.hu

Kiosztották az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díját kedd este Budapesten. Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el. 

MTI

2015. április 22., 19:352015. április 22., 19:35

Az irodalmi díjazottak névsorát tíz nappal ezelőtt már nyilvánosságra hozták: a nagydíjat Kukorelly Endre, az irodalmi díjakat Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton kapta. Az év könnyűzenei produkciója díjat a Solaris zenekar kapta, amely harminc éve megjelent Marsbéli krónikák című lemezének anyagát, valamint annak 2014-ben kiadott folytatását mutatta be.

Az év könnyűzeneszerzőjének járó díjat Bencsik-Kovács Zoltán, a Honeybeast zenekar dalszerző gitárosa kapta. A Honeybeast számára az első sikert 2010-ben a Portugál című dal hozta, az eddigi legnagyobb sláger A legnagyobb hős, amely A Dal című műsorban tavaly a döntőig jutott.

Az év könynyűzenei szövegírójának Szűcs Krisztiánt, a közönségtől idén búcsúzó 20 éves Heaven Street Seven zenekar alapító énekesét, gitárosát (képünkön) választották Húszezer éjszakás kaland című daláért. Az együttes 2005-ben Fonogram-díjat kapott, 2006-ban a MIDEM fesztiválon European Breakthrough Awardban részesült.

Szűcs Krisztián a HS7 mellett dolgozott Yonderboi-jal, a Neóval, a Budapest Bárral, részese volt a Rájátszás produkciónak. Méltatója, Bródy János kiemelte: “sajátos világot teremtett, a könynyen és jól énekelhető sorok mellett mindig ott voltak a jelentések, melyek gyakran keserű iróniával számoltak be egy költői hajlamú dalszerző gyötrelmeiről”.

Hobo (Földes László) szövegírói életműdíjban részesült. A komolyzenei területről Sári József, Tallér Zsófia, Bella Máté, a magyarnóta-szerzők közül pedig László Mária kapta meg az elismerést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál