
Argentin film, a Juan Schnitman által rendezett A tűzvész (El incendio) nyerte el a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját, a 15 ezer eurós pénzjutalommal járó Transilvania Trófeát.
2015. június 07., 16:022015. június 07., 16:02
Az alkotás egy válsághelyzetbe került fiatal pár drámáját mutatja be, a zsűri indoklása szerint pedig a filmből áradó \"életerő, ambíció, valamint az összetett témával kapcsolatos veszélyek tudatosítása\" miatt érdemelte meg a fődíjat.
A 14. TIFF nagyszabású díjátadó gáláját szombat este a kolozsvári Nemzeti Színházban tartották, ahová már jóval a hivatalos kezdés előtt özönleni kezdtek a vörös szőnyegen felvonuló meghívottak – színészek, alkotók, filmes szakemberek.
A díjátadó gálán Tudor Giurgiu fesztiváligazgató arról is beszámolt, hogy az idei TIFF két rekordot döntött: egyrészt ez volt az eddigi legmelegebb seregszemle, az időjárás ezúttal végre a szabadtéri mozizásnak is kedvezett, ugyanakkor 27 százalékkal több jegyet vásároltak tavalyhoz képest, ez azt jelenti, hogy szombat estig több mint 65 ezren ültek be a mozikba a fesztivál keretében.
Mihai Chirilov művészeti igazgató arról beszélt, hogy az idei kiadásban szereplő tizenkét versenyfilm rendezői kivétel nélkül a nemzetközi mozi legfontosabb új hangjai, ezért mindegyik alkotásnak szimbolikus Transilvania Trófeát nyújt át.
A zsűri tetszését A lecke (Urok) című bolgár–görög koprodukció is elnyerte: az alkotás az 5000 eurós pénzjutalommal járó, legjobb rendezésért odaítélt, valamint az 1000 eurós, legjobb színészi alakításért járó díjat is bezsebelte. A TIFF közönsége a tizenkét versenyfilm közül a Kosok (Rams) című izlandi–dán koprodukciót találta a legjobbnak, ez a film kapta ugyanakkor a zsűri – 1500 euró értékű – különdíját is „a bemutatott társadalmi és személyes helyzetkép rendkívül gördülékeny megjelenítéséért\".
Versenyen kívül egyébként a norvég Operation Arctic című film lett a közönség kedvence, míg a nemzetközi filmkritikusok szövetsége által odaítélt FIPRESCI-díjat A szavak fölöslegesek szekció keretében bemutatott Teszt című orosz dráma vitte el.
A legjobb román filmnek Corneliu Porumboiu A kincs (Comoara) című alkotását választották, ezzel a rendező sorozatban immár másodszor veheti át a 6000 eurós pénzjutalommal járó kitüntetést, a fesztivál tavalyi kiadásán ugyanis A második meccs (Al doilea joc) című dokumentumfilmje végzett az első helyen a TIFF román filmnapjai keretében.
Noha a meghívottak számára a díjátadó gála jelenti a TIFF legfontosabb eseményét, a kolozsvári filmfesztivál ezzel még nem ért véget, vasárnap ugyanis, a május 29-én elkezdődött seregszemle utolsó napján folytatódnak a filmvetítések, a délutáni közönségtalálkozó meghívottja pedig Nastassja Kinski színésznő.
A 14. TIFF legfontosabb díjazottjai:
Transilvania Trófea – a legjobb film: A tűzvész (El incendio, Argentína).
A legjobb rendezés díja: Kristina Grozeva és Petar Valchanov (A lecke/Urok, Bulgária, Görögország).
A zsűri különdíja: Grímur Hákonarson: Kosok/Rams (Izland, Dánia).
A legjobb színészi alakítás: Margita Gosheva (A lecke/Urok).
FIPRESCI-dj (filmkritikus-szövetség): Aleksandr Kott: Teszt/Ispytanie (Oroszország).
Közönségdíj: Grímur Hákonarson: Kosok/Rams.
Életmű- és kiválósági díjak: Nastassja Kinski, Marin Moraru, Richard Johnson (post mortem)
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!