
Erdélyi körútjának utolsó állomásán, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be a Románia ókori arany- és ezüstkincsei című tárlatot. A Román Nemzeti Történelmi Múzeum kezdeményezésével létrejött, a művelődésügyi minisztérium által támogatott vándorkiállítás 2013-ban nyílt meg Bukarestben, de már eredetileg is az volt a koncepció, hogy utaztatni tudják, az egész országban megcsodálhatják az érdeklődők – mondta a tegnapi sepsiszentgyörgyi megnyitón Ernest Oberländer-Târnoveanu, a bukaresti múzeum igazgatója.
2015. július 29., 19:172015. július 29., 19:17
2015. július 29., 20:322015. július 29., 20:32
Hangsúlyozta, az értékes, több mint 63 millió euróra biztosított kiállítási anyag összegyűjtése és utaztatása az intézmények közötti együttműködés iskolapéldája, többéves diplomáciai munkára volt szükség, a kiállítás anyagának nagy részét, mintegy 800 arany- és ezüsttárgyat 31 vidéki múzeum gyűjteményéből válogatták össze. Eddig Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Szebenben, Kolozsváron, Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen láthatta a közönség az ország határain belül napvilágot látott legértékesebb emlékek színe-javát.
A sepsiszentgyörgyi intézményt fenntartó Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor a megnyitón arról beszélt, hogy a Székely Nemzeti Múzeum 150 éves történetében is egyedülálló ez a kiállítás. Kiemelte hogy az 1004 tárgy között láthatók a sepsiszentgyörgyi múzeum régészeti gyűjteményében őrzött, Kr. e. I. századi, petőfalvi és szilágysomlyói ezüstkincsek is. Megköszönte a Román Nemzeti Történelmi Múzeum igazgatójának az együttműködést, és azt, hogy évekkel ezelőtt hazavihették Gábor Áron egyetlen fennmaradt rézágyúját Sepsiszentgyörgyre, és bevallotta, ha választania kellene a 370 kilogrammos szürke öntvény és a felmérhetetlen értékű arany- és ezüstkincsek között, ő az ágyúcsövet választaná.
A kiállítás kurátora, Rodica Oanţă-Marghitu elmondta, a rézkortól a népvándorlás koráig, mintegy hétezer éves időszakot átfogó tárgyak a nagy történelmi korok nemesfém-művészetét mutatják be. A tárlatot ma nyitják meg a nagyközönség számára, és szeptember 6-áig csodálhatják meg Sepsiszentgyörgyön a szkíta, dák, görög és római ötvösség remekeit. A kiállítás anyagában vannak a germán eredetű gótoknak tulajdonított pietroasai kincs vagy az Apahidán és Szamosfalván felfedezett pompás gepida fejedelmi sírleletek is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!