
Fotó: Pál Árpád
A székelyek apostolának, a székelyek Mikszáthjának is nevezett Nyírő Józsefről tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész kedden délután a székelyudvarhelyi Tamási Áron-gimnáziumban.
2016. június 01., 19:432016. június 01., 19:43
Az Orbán Balázs Akadémia előadás-sorozatának legújabb témája Nyírő József életpályája volt. Takaró Mihály irodalomtörténész a székelyek Mikszáthjának tartja az írót, mert szerinte amit a palócság köszönhetett Mikszáthnak – nevezetesen hogy a népcsoportot behozta a köztudatba írásai által –, azt köszönheti Nyírőnek a székelység.
„A székelység mélylélektanát Tamási Áron és Wass Albert mellett Nyírő József mutatja meg” – véli az irodalomtörténész. Mint mondta, Nyírő zseni volt a maga korában, komoly író és irodalomtörténész soha nem kérdőjelezte meg munkásságát. Példaként Áprily Lajos, a nyolc nyelven beszélő és fordító Dsida Jenő, Németh László, a Nyugatban közlő Schöpflin Aladár, a Szép Szónak író Bóka László és Pomogáts Béla Nyírőről szóló kritikáit, tanulmányait hozta fel.
Takaró számba vette az író életének legfontosabb momentumait és stílusjegyeit is. Amikor a második világháború idején Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, nem tartottak választásokat, konszenzusos alapon a városok küldték képviselőiket az Országgyűlésbe. Nyírőt Székelyudvarhely delegálta, tehát nem a nyilaskeresztes párt képviselője volt, ahogy ezt sokan tévesen hiszik. Népszerűségén az sem ejt csorbát, hogy egy szerelem miatt letette a reverendát. Szabad emberként halt meg, pert sem indítottak ellene, soha nem szerepelt indexen egyetlen műve sem.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
szóljon hozzá!