
Sepsiszentgyörgy a romániai pályázat tervezett rendezvényeit valósítaná meg Veszprém révén
Fotó: Pinti Attila
Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozatba. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a virtuális térben a harminc éve testvérvárosi kapcsolatokat ápoló két megyeszékhely elöljárói.
2020. november 12., 16:312020. november 12., 16:31
Porga Gyula, Veszprém polgármestere az interneten közvetített aláírási ceremónia keretében elmondta: Veszprém nemcsak önmaga számára nyerte el az Európa kulturális fővárosa címet. Azt tűzte ki célul, hogy a magyar kultúrát közvetítse Európa felé.
Ezért előbb a balatoni régió településeivel, majd a címért folyó versenyben alulmaradt Debrecen és Győr, most pedig a határon túli magyar kultúrát megjelenítő Sepsiszentgyörgy önkormányzatával kötött együttműködési megállapodásokat.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a székelyföldi város is megpályázta 2015-ben a kulturális fővárosi címet, de a szakértői bizottság végül Temesvár pályázatát választotta.
Az aláírási ceremónián védnöki minőségben vett részt Navracsics Tibor kormánybiztos, korábbi EU-biztos. Elmondta: az Európa kulturális fővárosa program azért jött létre, hogy hidat verjen a városok között, hogy közelebb hozzon egymáshoz közösségeket, hogy így járuljon hozzá az európai identitás kialakításához „Szándékaink szerint 2023-ban Veszprém mellett egy kicsit Sepsiszentgyörgy is Európa kulturális fővárosa tud lenni” – fogalmazott a kormánybiztos.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kijelentette: meg szeretnék mutatni Európának Sepsiszentgyörgy 21. századi arcát, hiszen a városban és Székelyföldön jól megfér egymás mellett a hagyományőrzés és az értékteremtés. Emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtt a Dacian Ciolos-kormány megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsú a szellemi világörökség listájára kerüljön. Úgy vélte: Veszprém és Sepsiszentgyörgy együttműködése megakadályozza, hogy Románia blokkolhassa az erdélyi magyar értékek nemzetközi felmutatását. Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke szerint
Mint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy eredetileg több romániai nagyvárossal együtt 2021-ben szeretett volna Európa Kulturális Fővárosa lenni. A zsűri Temesvárnak ítélte a címet, de a helyiek kérésére pár hete elnapolták a rendezvényeket, így Temesvár is 2023-ban, Veszprémmel – és az azzal együttműködő Sepsiszentgyörggyel – együtt lesz Európa Kulturális Fővárosa.

A tervezett 2021 helyett két évvel később, 2023-ban lesz Európa Kulturális Fővárosa Temesvár, határozott az Európai Parlament kulturális bizottsága. A döntésben a város felkészületlensége is közrejátszott.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!