Hirdetés

Anyanyelvük a népzene és néptánc – Ünnepel a Háromszék Táncegyüttes

Különböző rendezvényekkel ünnepli ebben az évadban fennállásának 25. évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.

Bíró Blanka

2015. február 09., 19:482015. február 09., 19:48

A jubileumi programsorozat az elmúlt hétvégén kezdődött, amikor az Új Stúdió előterében bemutatták Furik Rita jelmeztervező, koreográfus és rendező az együttes számára tervezett jelmezeit, viseleteit, ezenkívül tárlatot nyitottak Henning János fotóiból – a képek a táncegyüttes előadásairól készültek.

Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, műsorpolitikájukat a folyamatos nyitás és megújulás határozza meg, közben egy pillanatig sem feledkeznek meg arról, hogy „anyanyelvük a magyar népzene és a néptánc” – mindig ebből indulnak ki.

A Háromszék Táncegyüttes első bemutatóját 1990 novemberében tartotta, a Napkeletről napnyugatra című előadást Könczei Árpád rendezte és koreografálta. „Az első két-három évben folklórműsorokat vittünk színre, aztán egyre szélesedett a paletta, az autentikus folklór soha nem maradt ki, de az évek során nyitottunk a táncjáték, a táncszínház felé. Aztán színházi előadást is bemutattunk, az elmúlt időszakban pedig gyerekműsorokkal rukkoltunk elő. Újabb generációk nőnek fel, változnak az igények, és mi ezeknek is próbálunk megfelelni” – összegezte Deák Gyula.

A táncegyüttes igazgatója emlékeztetett, hogy a kortárs művészetek felé is nyitottak, hiszen tíz évvel ezelőtt ők alapították az MStudio mozgásszínházat. Közben folyamatosan gyűjtöttek, több hagyományőrző tudását rögzítették videofelvételeken, több mint kétszáz adatközlőtől több mint hatvan óra népzenei és néptáncanyagot vettek fel.

„Ez Erdély leggazdagabb ilyen jellegű gyűjteménye, amelyet folyamatosan digitalizálnak” – mutatott rá az együttes vezetője. A hétvégi rendezvény keretében az érdeklődők újra láthatták a nagy sikerű A banda című táncjátékot, amely a szászcsávási zenészeknek állít emléket, majd az Üsztürü és a Heveder zenekar koncertezett.

A társulat az évad során olyan zenészeket, zenekarokat lát majd vendégül, akik az elmúlt negyedszázad során „meghatározó színfoltot” jelentettek az életükben. Az Üsztürü zenekar 1996-tól négy évig húzta a Háromszék táncosainak a talpalávalót, a Heveder pedig már tíz éve muzsikál az előadásaikon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés