Antigoné táncszínházi adaptációja Nagyváradon

A tragédia konfliktusait nonverbális eszközök segítségével jelenítik meg a színpadon •  Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes / Facebook

A tragédia konfliktusait nonverbális eszközök segítségével jelenítik meg a színpadon

Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes / Facebook

A táncszínház eszközeivel viszi színre Szophoklész ókori szerző klasszikusát, az Antigonét a Nagyvárad Táncegyüttes. A Györfi Csaba rendezte előadás aktuális emberi és társadalmi problémákat feszeget. A produkciót január 15-én láthatja a közönség a nagyváradi filharmónia termében.

Krónika

2022. január 11., 10:422022. január 11., 10:42

A tragédia központi témája a törvény, e köré szerveződik minden tett és jellemváltozás. Az Antigoné egy konfliktusos tragédia, mely egy meghatározott erkölcsi és filozófiai ellentét köré szerveződik. Tétszerűségét erősíti, hogy a konfliktusok a törvény pro és kontra viszonyulásainak kétoldalúságából adódnak – olvasható az előadás beharangozójában.

Antigoné és Kreón viszálya nem csupán két akarat egymásnak feszüléséből adódik, hanem egy ennél sokkal magasabb rendű konfliktus, az emberi és isteni világrend összeütközéséről szól.

Mai szemmel nézve ezek a nézeteltérésekből adódó konfliktusok és tragédiák napjainkban is aktuálisak lehetnek. Ezek az emberi és társadalmi viszonyok és viszonyrendszerek teszik lehetővé, hogy Szophoklész Antigonéja egy teljesen mai megfogalmazásban, kifejezetten nonverbális eszközök segítségével váljon színpadi alkotássá. Egy zsarnok nézeteitől, tetteitől öngyilkosságok sorozatának lehetünk tanúi, a végén a tettesen kívül szinte mindenki meghal. Ez túlmutat egy szűk családi mészárlás tragédiáján – áll az előadás leírásában.

•  Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes / Facebook Galéria

Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes / Facebook

Az előadás zenéjét Cári Tibor szerezte, a látványvilágot pedig Szőke Zsuzsi díszlet- és Cristina Breteanu jelmeztervező álmodta meg, a koreográfus Györfi Csaba. A főbb szerepeket Törteli Nadin, Barkóczi Réka, Györfi Csaba játsszák. Az előadás után közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról