
Móser Ádám harmonikaművész
Fotó: Orbán Orsolya
Hatalmas népszerűségnek örvend az immár kilencedik alkalommal megszervezett, a zsidó zenére, művészetre összpontosító Kolozsvári Zsidó Napok. Deák Andrea főszervező a Krónikának elmondta, a vonzerőt mutatja, hogy újabb helyszíneket kell jövőre keresniük. A zárónapon Móser Ádám harmonikaművész koncertjén jártunk.
2024. november 05., 19:032024. november 05., 19:03
2024. november 05., 19:092024. november 05., 19:09
Új helyszíneket kell keresni, hiszen egyre nagyobb népszerűségnek örvend az immár kilencedik alkalommal megszervezett, szombaton kezdődött és kedden este zárult Kolozsvári Zsidó Napok – mondta el a Krónika megkeresésére Deák Andrea főszervező.
Fotó: Orbán Orsolya
Deák Andrea kiemelte, hatalmas sikernek örvendett mindenik rendezvényük, a zsinagógában szervezett megnyitóra, egyéb eseményekre éppúgy rengetegen voltak kíváncsiak, mint az evangélikus templomban tartott, kétórás Dés László-koncertre, vagy a kolozsvári zsidó író, Karácsony Benő szellemisége előtt tisztelgő városnéző sétára, Fesztbaum Béla színművész klasszikus kabaré estjére, Laczkó Vass Róbert színművész és Oláh Csongor zongoraművész fellépésére.
Nagy örömmel tölt el, hogy amint az elmúlt évek mozgásaiból kiderül, a rendezvénysorozat vonzereje exponenciálisan növekszik” – fogalmazott Deák Andrea. Kedden délután Móser Ádám harmonikaművész színes klezmer-estjét láthatta-hallhatta a nagyérdemű a Bulgakov Kávéházban, ezen az eseményen készültek a fotóink.
Fotó: Orbán Orsolya
Móser Ádám harmonikaművész nemcsak saját szerzeményeit játszotta, hanem azt is megmutatta, hogy a klezmer muzsika milyen sokféle lehet. Zenei időutazásra hívta a közönséget, amelyen a hagyományos zsidó zene gyökereitől a harmincas évek swingjén, sanzonjain keresztül egészen a mai francia-balkán-klezmer-tangóig sorakoztatott fel műveket. Amint a koncert leírása fogalmaz:
A Kolozsvár Társaság, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Határtalan Kultúra program által szervezett kulturális rendezvénysorozat eseményeit a korábbi évekhez hasonlóan idén is a gyönyörűen felújított, Horea úti zsinagógában, a Bánffy Miklós Operastúdióban, a Bulgakov kávéházban, az evangélikus és az unitárius templomban tartották.
Fotó: Orbán Orsolya
Fotó: Orbán Orsolya
Fotó: Orbán Orsolya

A holokauszt 80. évfordulójára emlékeznek az immár 9. alkalommal szervezendő, főként a zenét előtérbe helyező Kolozsvári Zsidó Napokon, amelynek programpontjaiban az izraeli helyzettel való együttérzés is megjelenik.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!