
A tudatalatti világot bemutató, közvetlenül ébredés utáni élénk emlékeket tárja a nézők elé Jánosi Andrea képzőművész Dolgok odaát című tárlata, amelyet a hétvégén nyitottak meg Kolozsváron, a belvárosi Kajatanya vendéglőben.
2015. február 08., 19:412015. február 08., 19:41
Az alkotó lapunknak elmondta: a most kiállított kilenc festmény egy nagyobb tárlat része, amelyet tavaly a Korunk galériában azonos címmel mutattak be a kincses város közönségének. „Ezek a képek tulajdonképpen álmok, a Dolgok odaát a tudatalattit jelképezi” – avatott be a műhelytitkokba Jánosi Andrea, aki egyébként egy évet töltött el a képek megalkotásával.
Mint rámutatott: Debreczeni Árpád, a Kajatanya tulajdonosa kereste meg a tárlat ötletével. Az étterem tavaly ősz óta működik kiállítótérként is, ez már a negyedik itt bemutatott tárlat, az elképzelés szerint minden hónapban más-más kortárs képzőművész alkotásaival díszítenék a falakat.
Jánosi Andrea úgy véli: a Kajatanyának számos, az alkotók számára fontos előnye van. Elsősorban a belvárosi helyszínt emelte ki, de elmondása szerint sokat számít a kedvező nyitvatartási idő, ugyanakkor nagyon sok ember megfordul a vendéglőben.
„A vendégek egy kávé elfogyasztásához szükséges időnél többet töltenek itt el, számomra pedig van még egy rendkívül fontos tulajdonsága: hogy ez egy nemdohányzó étterem” – hangsúlyozta. Szerinte ez azért fontos, mert a 21. század Kolozsvárjában „épp ideje, hogy természetessé váljon, ha egészséges levegőt lélegezhetünk be a közösségi helyszíneken”.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!