Állandó költözés vár a kolozsvári galériára?

Egyelőre ideiglenes megoldások körvonalazódnak a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári galériájának ügyében. A helyi és a megyei önkormányzat több kiállítóhelyiséget is javasolt a szövetségnek, azonban a művészek fenntartják azon véleményüket, hogy

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

Ioan Sbârciu, a szövetség kolozsvári elnöke szerint a galéria egy európai város elengedhetetlen tartozéka, Kolozsváron pedig ez volt az egyetlen, nagyobb tárlatok rendezésére alkalmas – két, egybenyíló teremből álló – kiállítóhely.
Amint arról egy héttel ezelőtt beszámoltunk, a galériát kilakoltatta a római katolikus egyház, amelyet hosszas pereskedés után január végén értesítettek a tényleges tulajdonba helyezésről. A szövetség 2009-ig szóló bérleti szerződése a városházával így érvényét vesztette, a régi-új tulajdonos által megszabott díjat – több mint négyezer eurót – pedig nem tudta kifizetni.
A megyei önkormányzat tegnap több intézmény javaslatát ismertette, eszerint az Octavian Goga Megyei Könyvtár vezetősége az előcsarnokot bocsátaná a szövetség rendelkezésére. Ioan Sbârciu szerint azonban a meglehetősen félreeső, Mãrãºti negyedi épületben felajánlott helyiség mindenképpen csak átmeneti megoldást jelentene, hiszen így a galériába sem a turisták, sem a belvárosban sétálgató városlakók nem térhetnének be. Ráadásul így a vásárlóközönség is megcsappanna, amely eddig a galéria működési költségeihez, illetve több művész megélhetéséhez is hozzájárult. A szövetség időszakos kiállításainak ugyanakkor a Szépművészeti Múzeum is helyet adna, a Bánffy-palota földszinti termeiben.
A végleges megoldást mind a művészek, mind a városháza szerint a sétatéri Kaszinó kulturális központtá alakítása jelentené, amelyben a székhelygondokkal évek óta küszködő filharmónia is helyet kapna. Az épület azonban továbbra is a Román Televízió tulajdonában van – miután a megyei önkormányzatnak felajánlott vételár túl magasnak bizonyult, a tanács a tervek szerint ingatlancseréhez folyamodna. Mindaddig, amíg ez megvalósulhat, Ioan Sbârciu reméli, hogy nem lesz szükség alternatív megoldásokra, és további tárgyalásokat kíván kezdeményezni az egyházzal. Mint elmondta, ha ezek nem járnak eredménnyel, bírósághoz fordul, mivel szerinte az egyház jogtalanul bontotta fel a még három évig érvényes bérleti szerződést, illetve nem tartotta be a visszakapott ingatlanokban működő, kulturális intézményekre vonatkozó, ötéves „türelmi időt”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson